A sírás olyan, mint egy tisztulás. A testedből tengernyi könnycsepp formájában távozik valami, ami ki tudja, hogy mikor ragadt oda be. És minden egyes könnycsepp legördülésével hasogat a lélek is. Mintha együtt mozognának. Már órák óta figyelem a testemnek ezt a „játékát” és közben halomra fújom a zsebkendőket. De nem baj. Tisztulok. Hogy jól esik-e? Nem, mert jelenleg azt érzem, hogy eközben a gondolatok úgy cikáznak a fejemben, hogy követni sem tudom őket. És fáradtnak érzem magam. Nagyon. De valahogy mégis olyan könnyű így minden.

A sírás úgy hat a lélekre, mint egy nyugtató. Segít, ha épp azt érezzük, hogy minden olyan kilátástalan. Én is ennek az áldásos hatásait élvezem, és közben próbálom összeszedni a kiváltó okokat. Az elmúlt években annyi minden történt velem. Egészségügyileg eléggé sikerült leamortizálni magam, tehát nyilván a sok elfojtásnak ki kell jönnie valahol, hát ügyesen távozik is. Ma épp könnyek formájában. És hogy mi volt az abszolút kiváltó ok? Az, hogy Itt van Ő, aki alig két éve az életem része, de olyan, mintha mindig ismertem volna. Ő, akinek az érkezésével tényleg értelmet nyert minden, mégis igyekeztem úgy tenni, mintha bármelyik nap fel tudnám rúgni minden különösebb fennakadás nélkül ezt a köteléket. Ő, aki kedvesebb volt velem, mint eddig bármelyik férfi. Ő, aki többször ölelt és csókolt meg az elmúlt 8 hónapban, mint egész életemben eddig bárki. Ő, aki annyit biztatott engem, amennyit csak a legjobb barátnőim. Ő, aki úgy szeret, ahogy vagyok, és én mégis azt hiszem, hogy elvárásai vannak velem szemben. Ő aki imád, de én mégis ellököm magamtól. És hogy miért, arra csak ma jöttem rá. Mert félek. Magamtól, tőle, de leginkább az érzéseimtől. Attól, hogyha megmutatom, hogy vannak, azzal sebezhetővé teszem magam. Egész életemben igyekeztem mindent lazán kezelni. Ebben a blogban mindannyian mesterien űzzük ezt. Igyekszünk úgy tenni, mintha semmi nem fájna igazán. Sokat sírunk, de csak akkor, amikor senki nem látja. Érzékenyek vagyunk, de nem mutatjuk. Nem mutatjuk, mert jobb ezt csendesen magunkban tartani. Közben telnek az évek, a dolgok pedig csak gyűlnek, és mi futunk tovább, mint valami oroszlán elől menekülő gazella-csorda. Hátra se nézünk, nehogy tisztába kelljen kerülnünk a veszéllyel, vagy azzal, amit hátra hagytunk.

Egész életemben ilyen férfira vágytam. Egész életemben Őt szugeráltam a sorstól és az élet olyan kegyes volt, hogy bár sokáig vártam rá, de elhozta nekem. Most pedig ahelyett, hogy élvezném, hogy itt van és végre megérkezett, folyamatosan cseszegetem. Csak azért, mert magam miatt feszengek  és nem tudok a jelenben örülni annak, hogy az élet egy ilyen kinccsel ajándékozott meg, mint Ő. Ez a feszengés pedig egy folyamatos zavart okoz az aurámban, amitől idiótán nyilvánulok meg. Ő rám rezonál és tessék… meg is van a káosz. Én is fura vagyok és Ő is az. Aztán pedig tetejébe még számon is kérem, hogy miért fura. Holott csak miattam fura. Értitek ezt? Mintha az idióta reakciómmal tesztelném, hogy szeret-e, hogy igazán szeret-e. Hogy idiótán is szeret-e. Pedig a fő probléma nem vele van, hanem magammal. Mert a sok tökéletes fotómodell, címlaplány instalceleb láttán, az ember elbizonytalanodik magában. Én is ezt tettem. És akivel küzdök, az igazából a saját tükörképem. Nem tudom, hogy miért, hiszen ha bárki az ismerőseim közül ezt tudná, vagy hallaná, biztos nem értene. Tipikusan a „mások által csinosnak tartott” lány vagyok, de nekem ez mégsem elég. Valahogy nem tudok megbarátkozni a tükörképemmel és hálásan törődni azzal, amilyen testbe születtem. Minden fokon elhanyagoltam. Kívül és belül is. Nyilván nem látványosan, mert imádok vásárolni, tök jó ruháim vannak, de valahogy az az igazi minőségi időt nem tudom magamra fordítani, pedig indokolt lenne. Arról a minőségi időről beszélek, amit Odry már kifejtett az egyik cikkében. Amikor az energiát arra fordítod, hogy rendbe rakd magad, a gondolataidat, a lelked, az elméd és minden egyes energiapályád, ami kívül belül körülvesz. Mert hát az életben megannyi energiát fordítunk másokra. Arra, hogy ki hogy néz ki, ki hogyan szól hozzánk, néz ránk, hogy viselkedik velünk. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha ilyen esetekben csak magunkat vizsgálnánk. Hogy hogyan reagálunk, miért reagálunk úgy. Az összes energiát, amivel másokat táplálunk, …fordíthatnánk magunkra is. Szóval erre jöttem rá, hogy ahelyett, hogy azzal foglalkozom, hogy Ő hogy érez, azzal kellene törődnöm, hogy én mit érzek, mit gondolok, mit szeretnék. De én mit csináltam? Őt kértem meg, hogy gondolkozzon és tartsunk egy kis szünetet. Most meg itt sírok. De néha kell nekünk nőknek egy kis lélektisztítás. A könnyeket azért kaptuk, hogy segítsen, ha bánatunk van. Segít balanceba kerülnünk és segít lenyugodnunk annyira, hogy tisztán lássunk. Feloldódunk általa, és sokszor hozzásegít minket a megoldásokhoz is. Nálam is ez történt. És máris jobb.

Most írt. Szeret. Én is Őt.

Jajj, néha azért annyira nő vagyok….

A kép forrása: http://www.jenaforehand.com/2016/08/26/makes-woman-cry/

A munkáról 

Egy barátnőmmel beszélgettünk arról, hogy vajon a jómódú szülők hogyan tudják munkára bírni a tini gyermeküket.

Milyen lehetőségei vannak, amikor az anyagiak nem jelentenek akadályt és nem a megélhetésért kellene elkezdeni dolgozni a gyereknek, hanem hogy meg tudja milyen jó dolog is lehet a munka.

A saját példámból kiindulva: szeretek dolgozni. Sőt hivatásom is van, ami szerintem sokkal többet jelent, mint a puszta munka.

Hogyan alakulhat ki ez egy gyerekben? Kialakulhat-e egyáltalán a munka szeretete?

Azt már leszögeztük, hogy a szülői minta nevel bennünket. Azonosulunk vele és követendő példává válik bennünk, vagy abszolút nem és akkor pont az ellenkezőjét próbáljuk meg csinálni, mint ahogy azt a felmenőinktől láttuk.

Ha valakinek még nem sikerült megtalálnia a hivatását, szerintem akkor sem kell a munkának egy görcsös pénzkeresetté válnia, ki lehet alakítani azokat a körülményeket, amik között élvezetessé is válhat. Így pozitív mintával szolgálhatunk a gyermekeinknek is.  

Visszapörgetve az idő kerekét én egyértelműen látom, hogy mik a hatások amik a gyerekkoromban pozitívan befolyásolták ezt az életterületet.

Én is nagyon szeretném majd ezt megadni a gyerekeimnek, hisz ez lehet az esszenciája.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a nyolcvanas években úgy nőttem fel gyerekként, hogy a munkájukat és dolgozni szerető emberek vettek körül.

A dédnagymamám már rég nyugdíjas volt, amikor én megszülettem, mégis minden héten kétszer virágot árult. Nem azért, mert rászorult a pénzre, hanem azért mert szeretett emberek között lenni. Elültette a különböző típusú virágokat, majd reggelente megkötötte az egyszerű csokrokat és kivitte őket a piacra. Így a házimunkákon kívül volt neki rendszeres teendője és plusz pénzkeresete is 

A nagymamám, aki a vidéki kisváros könyvesboltját vezette és úgy simogatta a könyveket, mintha a világ legértékesebb dolgai lennének, így a szememben azóta is azok maradtak. Egyszer nem hallottam, hogy elege lenne a munkájából, pedig nem keveset és lelkiismeretesen dolgozott mindig. De ami a legfontosabb, hogy mi unokák is be voltunk vonva. Bármikor bemehettünk hozzá a boltba, segíthettünk csomagolni a könyveket. Nézhettük őt munkaközben, ahogy csillogó szemekkel szolgálja ki a vásárlókat. Az esti boltzárás után sem ért véget számára a könyvek szeretete, hisz otthon is roskadoztak a könyvespolcok és sosem gyűrhettük a könyvek lapjait csak simítva lapozhattuk őket. 

A nagypapám is, ő határőr alezredesként a határátkelő parancsnoka volt és az egyenruhája telis-tele volt kitűntetésekkel. Aki ha éjjel jött a telefonhívás, hogy menni kell öltözött, engem pizsamába félkómásan betett a szolgálati buszba és mentünk a határra, mert épp vízumot kellett kiállítania. Egy rossz szó el nem hagyta a száját. Még ha éjszaka is kellett bemennie dolgozni látszott rajta, hogy élvezi.

Édesapám, aki autószerelőként mintha emberi testekkel dolgozott volna. Az egész lakás tele volt szakkönyvekkel. Az akkori márkák külön jelentették meg a könyveiket, és a szakvizsgája után évekkel később is azokat bújta. Érdekelte, hogy működnek és mindig jobb akart lenni és mindent tudni róluk. Ha egy hibára nem jött rá képes volt nem aludni, és azon töprengeni, hogy mi lehet az autó baja. Mindig pontosan ott volt, amikor az ügyfél érkezett és tartotta magát a megbeszélt határidőkhöz, újabb és újabb kihívásként élte meg a munkáit.

Édesanyám, aki nővérként dolgozott és bár bevallása szerint nem szerette a munkáját mégis bármikor, amikor bementem hozzá a kórházba és megláttam a fehér ruhájában az igényesen csillogó harisnyájában a leggyönyörűbbnek láttam, hisz sugárzott. Pörgött, sosem láttam elnyűttnek vagy kedvtelennek.

Ezek az emberek nem tudták, hogy mi az a táppénz, vagy betegszabadság, hisz sosem volt kétoldalú munkaundoruk. Pedig sokkal kevesebb választásuk volt, ami a munkát illeti, mint ma nekünk. 

Egy szó, mint száz nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekünk láthasson bennünket munkaközben. A munkához való hozzáállásunkat, és hogy tudja az nem csak a pénzkeresetről szól.

Hisz ha csak azt látja, hogy az időt vesz el tőle és a családi programoktól és sok dolgot nem csinálhatunk együtt, mert anyu vagy apu mindig csak dolgozik és nem ér rá, akkor az ő szemükben egy negatív matrica kerül a munkára. Egy olyan dologgá válik, amit kerülni kell, mert a családi kapcsolatok rovására megy. Dolgozhat sokat a szülő, csak lássa rajta a gyerek, hogy jó érzéssel teszi azt, szereti amit csinál.

Ezért érdemes megtalálni azt a munkát, amivel a napunk nagy részét örömmel tudjuk eltölteni. Hiszem, hogy a boldog párkapcsolatunk és a gyermekeinknek mutatott minta alapját képezi a jól megválasztott munka vagy hivatás, hogy sikerül-e megvalósítani önmagunkat. Arról nem is beszélve, hogy bennünk sem kelt frusztrációt a reggeli bejárás.

Valamelyik nap teljesen véletlenül belefutottam egy beszélgetésébe a villamoson. Egy fiatal lány panaszkodott a barátnőjének arról, hogy pánikrohamai vannak és azt érzi, hogy lassan kezd megkattanni. Most épp pszichológust keres, és alig várja, hogy találjon egy megbízhatót, hátha az segít megoldani a dolgait. A lány körülbelül 21 éves volt és gyönyörű szép. Pont olyan, akiről az ember azt hinné, hogy tökéletesen boldog az élete. Így először azt hittem, hogy biztos rosszul hallok. Igyekeztem nem figyelni rájuk, de annyira megütötte a fülem a szituáció és olyan szinten nem tudtam ezt hova tenni, hogy az agyam szinte magától kezdte el analizálni a helyzetet Csak néztem és próbáltam megérteni, hogy mi lehet a gond. A lány a maga 21 évével igencsak drága cuccokban ült a villamoson.. Én nem rajongok ezekért a számomra túlhájpolt márkákért, (sosem bírtam, ha az ár-érték arány nem megfelelő, illetve a marketinges mivoltomból adódóan már el sem tudok vonatkoztatni attól, hogy mivé tesz egy teljes egyszerű terméket a branding) de másnak bizonyára ezek a rövidítések, mint MK részletes leírás nélkül is épp elég beszédesek. A lány szettje telefonostul, cipőstül, táskástul also hangon is 700e körül lehetett. De tételezzük fel, hogy mindent leárazáson vett, így saccoljunk mondjuk 400-et (ez egyébként egy vidéki köztisztviselő 3- 4 havi fizetése…)Tehát adott egy leányzó, akinek- mint ebből a beszélgetésből megtudtam (ki hinné az ember, hogy mi mi minden fér bele egy 15 perces villamos útba, nem igaz?) az élete nem a legtökéletesebb mederben zajlik. Őszintén megsajnáltam. Megdöbbentem azon, hogy egy 21 éves lány így gondolkodhat az életről. 21 éves még iszonyú fiatal. Ráadásul emlékszem, amikor én voltam annyi. 3 éve éltem már akkor Pesten és egyszerűen imádtam, ahogy magába szippant a város. Hogy pezseg, hogy él, hogy millió lehetőség van az embernek jönni-menni. Színház, koncert, múzeum, programhegyek. Képtelenség unatkozni, képtelenség itt panaszkodni. Ehhez képest most itt ült előttem egy lány, aki látványra pont olyan volt, amilyen én csak lenni akartam ennyi idősen és velem ellentétben Ő mégsem volt boldog. Próbáltam nem arcátlanul fürkészni szegényt, de ahogy oldalra fordította a fejét egyből láttam, hogy fel van töltve a szája. Ez volt számomra a másik döbbenet. Minek? Miért? Hiszen még félig gyerek? Honnan van rá pénze? És egyáltalán hogy jut el odáig valaki– pláne egy alap vonásaiban is bájos lány – hogy 21 évesen feltöltesse a száját? Fel nem foghatom. Még a hazafelé úton is ezen járt az agyam. Egyetlen okot találtam csak, ami érv lehet. A lánynak elmondása szerint saját lakása van. A szüleitől kapta. Nem is kicsi, másfél szobás, újépítésű, jó környéken. A családi cégnél dolgozik…. vagyis ez a fedősztori, mert az ilyen esetekben nagyjából tudjuk, hogy ez mennyi érdemi munkát takar. Már most megvan mindene és valószínűleg unatkozik. 21 éves és nem kell megküzdenie az élettel, mert készen kapta az induló csomagot. Nem is akármilyet. És látszatra úgy tűnik, hogy ez inkább hátrány neki, mint előny.

Fura az élet. Én 18 évesen mindent megadtam volna azért, ha 21 évesen lakást kapok, és ilyen ruháim vannak.(akkoriban még jobban elvakított a márka – szenvedély)   Nekem mindenért meg kellett dolgoznom, mert kezdetekben nem tudtak támogatni a szüleim, később meg már én nem éreztem jogosnak, hogy Ők fizessék az életem. De minden forintért megdolgoztam, és ahogy haladtak előre az évek mindig voltak álmaim. Füzetbe írtam őket. Ilyeneket, hogy például épp milyen ruhára vágyom, mire kell abban a hónapban gyűjtenem. Az is nagy szó volt, amikor megvettem első Converse cipőmet (kevés márkát szeretek, de ezt igen) Mondanom sem kell, hogy már jócskán elmúltam húsz, amikor ez bekövetkezett. De össze kellett gyűjtenem rá a fizetést, mert 19 évesen még az albérlet és a ennivaló elvitte a java részét és nem maradt annyira sok divatolni. De nem bántam, mert minden, amiért megdolgoztam, értékké vált a szememben. Tudtam, hogy semmi sem jön csak úgy.

Nem tudom, hogy a mai generációnak jobb, vagy rosszabb. Egy történetből nem akarok általánosítani. De azt tudom, hogy őszintén sajnáltam aznap ezt a kislányt…

Kérsz egy rágót? Hangzik el oly gyakran ez a kérdés. A válaszom már 10 éve ugyaz: Dehogy kérek!

Vannak bizonyos dolgok, amik az évek során kikoptak a mindennapjaimból. Ilyen a rágógumi is. Kiskorunkban valami nagyon menő dolognak számított, amit csak a nagyok tudtak úgy rágni, hogy ne nyeljék le és ne ragadjon össze a gyomruk.

Aztán egy kiváltság volt, amikor már annyira ügyesek voltunk, hogy rendszeresen rághattuk és csak néha egy mélyebb lélegzetvételnél csusszant le véletlenül a torkunkon.

Tudom, hogy szörnyen rossz hasonlat, de számomra ez valami olyasmi, mint az őszinte beszéd és a lódítás, vagy hazudozás. Kiskorunkban ártatlanok és nagyon őszinték vagyunk (amikor még eszünkbe sem jutna rágózni), aztán rájövünk arra, hogy gyakorlatozva át tudjuk dobni a másikat a palánkon, és elhiszi mindazt, amit mondunk, még ha nem is igaz akkor is. Aztán jön egy újabb fejlődési szakasz és már nem jelent kihívást lódítani, már könnyű, de újra vágynánk egy kis nehézségre. Ekkor a következik újra az a fázis, hogy újra őszinték legyünk. Nem bántó módon, de minden helyzetben tudjuk felvállalni a kendőzetlen igazságot.

Ugyanezen az íven haladt nálam végig a rágózás is. Amikor már annyira rutinos voltam benne, és a mindennapjaim részévé vált, senki nem tiltotta elgondolkodtam rajta, hogy miért is rágjuk. Eleinte eszünk ágában sem lenne, aztán már függőségi viszony alakul ki és senkivel nem merünk szóba állni addig, amíg nincs a szánkban. És igenis lódítunk közben. Átverjük a gyomrunkat egy nagy szemenszedett hazugsággal. 

Miközben bele sem gondolunk, hogy mi az, ami a nyálunkkal keveredik és jut be a nyálkahártyánkon keresztül egészen mélyre. De miért is rágjuk? Hogy ne legyen büdös a szánk? Megszokás? Vajon meddig bírnád nélküle?

Tisztába vagy vele, hogy folyamatosan készenlétben tartja a gyomrot, ami a rágás hatására termeli a gyomorsavakat, aztán nagy csalódást okozol neki, amikor nem érkezik semmi, amit emésztenie kellene? És igen, ezzel átvered az egész emésztőrendszeredet, de cserébe azt várnád, hogy gördülékeny legyen a működése. Az állkapcsunk feszességének a fokozásával még migrénes fejfájást is tud okozni. Magának a rágásnak sok jótékony hatása van, de miért nem használhatnánk erre olyan táplálékot, mint a kenyér ropogós héjja, egy alma jó nagy harapásokkal, szélesen kitárt ajkakkal, jól megrágva fogyasztva, különböző magok (dió, kesudió, mandula stb)

Annyi mindentől függünk. Szerintem a rágó is közéjük tartozik.

De azonnal fel is sorakoztatjuk a kifogások százait: Jót tesz az emésztésnek étkezés után. Jót tesz a száj ph értékének, ha nem tudom megmosni közvetlenül utána a fogaimat. Ilyen lehelettel nem beszélgethetek másokkal. És hosszasan sorolhatnánk.

De ha állandóan a szádban van a rágód, akkor sosem leszel tudatos arra, hogy milyen a leheleted, csak folyamatosan elsatírozod a helyzetet, ahelyett hogy rendbe rakanád a fogaidat, vagy hagynád a hogy a gyomrod megnyugodjon, és megpihenjen az állandó készültségből és lezárjon a gyomorszájad.

De a kérdés szerintem ennél sokkal komplexebb.

Nekem ebben az van, hogy tudod-e vállalni magad, testközelből csupaszon, pont olyannak ahogy vagy?

Hogy meg mered-e csókolni a párodat, anélkül hogy rögtön rágót kellene bekapkodnod a szádba? Hagyod-e hogy megérezze a valódi nyálad ízét? Hogy ki mersz-e tárulkozni elé feketén-fehéren, ahogy vagy?

Vagy el kell bújnod a rágód falai mögé, az igényesség zászlaját lengetve?

Nem hiszem, hogy szükséged lenne rá. Őszinteségre, tiszta működésre fel!

Tedd meg már most az első lépést. Köpd ki a rágót a szádból és élj nélküle. Én már 10 éve nem rágózom, és még mindig élek. Sőt barátaim is vannak, akik szívesen beszélgetnek vele. Szóval ne aggódj, túlélhető nélküle.

Már az új év második havában járunk, több mint hét nappal a megújulást hozó, pozitív energiákat magában hordozó újhold után. A csillagok együttállása most (is) kedvez annak, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amelyek révén eljuthatunk oda, ahová valahol mélyen mindig is menni akartunk, és igaz vágyaink kézzelfogható valósággá váljanak. De jó is lenne tudni, hogy: mégis konkrétan mi a manót kellene tennünk ehhez.

Ki-ki a maga világfelfogása szerint kutatja, keresi a választ, akár asztrológusok, jövőbelátók, tisztánlátók, kineziológusok és más hasonló területen tevékenykedők bevonásával. Én magam és számos hölgyismerősöm is megfordult már néhány kétes megítélésű szakembernél, ennek kapcsán most összegyűjtöttem, mi mindent hallottam. Talán egy-kettő neked is ismerős lesz belőle.

1.  Ez a probléma a gyerekkorodra nyúlik vissza.
2. A párkapcsolati problémáid abból adódnak, hogy gyerekkorodban nem kaptál elég szeretetet. Koncentrálj! Érezd hát, ahogy körülvesz a szeretet!
3. Az, hogy nem úgy történt, ahogy vártad azért van, mert volt egy ilyen forgatókönyv is, csak aztán te mélyen magadban másképp döntöttél és ezért másképp lett.
4. Azért van ennyi problémád, nehézséged, mert rontást tettek rád. A rontás levétele azonban igen kockázatos beavatkozás, 30 ezer lesz.
5. A kapcsolatod ezzel a személlyel előző életedre nyúlik vissza. Volt valamilyen kapcsolatotok.
6. Magad választottad ezt a sorsot, családot még születésed előtt.
7. Meg fogod tudni, hogy mit kell tenned, amint itt lesz ideje. Akkor minden világos lesz számodra.

Nesze semmi, fogd meg jól! Ezzel persze egyáltalán nem azt szeretném mondani, hogy minden asztrológus, kineziológus és hasonló tanácsadó kuruzsló, hisz nem is ismerem az összeset. És ki tudja, lehet, hogy neked pont egy ilyen ember segít majd megtalálni az utad, világít rá arra, hogy mit is kell tenned konkrétan. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy ha tanácsot kérsz, akárkitől, gondold át, mit is kaptál valójában. Hasznos volt-e számodra, tudsz-e azonosulni a hallottakkal vagy sem? Nem minden igaz, ami annak hangzik, és attól, hogy az illető az egyik ismerősödnek segített, egyáltalán nem biztos, hogy neked is tud.

 Óvakodj a kuruzslóktól, többet ésszel, mint készpénzzel!

Rengeteg online formája létezik már az ismerkedésnek.

Társkereső applikációk és oldalak tömkelege árasztja el a világunkat. Ki sem kell mozdulni és a szobánk melegében ülve, tömegközlekedés közben, a munkahelyen, vagy akár a barátnőnkkel jókat mókázva lapozgathatjuk pasik százainak a fényképeit.

Hozhatunk ítéletet másodpercek tört része alatt egy éppen jobban sikerült, vagy esteleg egy borzalmas fotó felett.

Várhatjuk percenként újra rápillantva, hogy ránk talál a nagy Ő, vagy éppen mi találunk rá. Közös ’tetszik a másik’ esetén pedig elég egy rossz megszólítás, egy elmaradt emojel és már landol is a kukánkban. Jöhet a következő alapon.

Én is elég jól ismerem ezt a telefonos alkalmazást, hisz már három hosszabb-rövidebb távú kapcsolatom is született belőle.

Egy kis szerencsével ki lehet fogni nagyon értékes embereket, akik még nem csömörlöttek meg a társkeresés ezen fajtájától.

Vagy akár gyors megoldást hozhat különböző igényekre és hiánypótló tud lenni ideig-óráig.

De szerintem pontosan ugyanolyanok, mint a zacskós levesek, ami leveszel a polcról és felöntöd vízzel és máris olyan, mint az igazi. De sosem lesz az Igazi.

Hisz nem szabad elfelejteni, hogy a majdnem az, az nem az!

Akkor miért regisztrálnék fel újra, ha pontosan olyannak látom és már főiskolás koromban sem voltam hajlandó megenni a zacskós leveseket, és félkész ételeket?

Tisztába vagyok vele, hogy anno a vizsgaidőszak alatt is a legtöbb kollégista társam jól laktak vele. Én már akkoriban is inkább telefonon keresztül lépésről lépésre magyaráztattam el az anyukámmal, hogy hogy készüljön el a megkívánt étel. Nem mondom, hogy sosem kóstoltam őket, csak egyszerűen nem ízlett.

Én inkább időt és energiát nem sajnálva megfőztem, majd jóízűen megettem a sajátkészítésű levest és csirkepaprikást.

Ma már nincs erre időnk. Felgyorsult a világ. Már nem jön csak úgy szembe veled a Nagy Ő. Ez komoly?

Tényleg már az egyedüli remény az lenne, hogy bezárkózva a négy fal közé magányosan építed vagy rombolod az önbecsülésedet egy amerikai alkalmazás által? Aminek az egyedüli célja, hogy minél több pénzt költs el, hisz már teljesen elidegenedtél?

Már húsz évvel ezelőtt is mindenki azt gondolta a környezetemben, hogy nincs időnk egy finom főzött ételre, fontosabb hogy tanuljunk a vizsgáinkra. Ha már akkor is azt vallottam, hogy isten mentsen az instant megoldásoktól, akkor ma sem kell, hogy másképp legyen.

Hány pozitív történetet lehet még mindig hallani, a Nagy Ővel való találkozásról.

Legyen az a munkahelyed, az edzőterem, koccanásnál a forgalomban, jönni fog. Nem feledkezik meg rólad ne aggódj!

Főleg ha nem akasztod meg a sors kerekét minden instant, oda nem illő helyzettel. Elsőre lehet, hogy úgy tűnik időt spóroltál vele, de utána sok ideig tart amíg a fogaskerekek ismét kidolgozzák magukból, addig meg csak lassít és tévútra vihet. Kisebb nagyobb porszemek kerülhetnek általa a gépezetbe, sok-sok újabb tanítást hozva magával. Kérdés, hogy szükségünk volt-e rá?  

Dönts belátásod szerint!

Mi lenne az az kaja vagy étek, ami valóban táplálná a testedet és lelkedet egyaránt. Mert mindenki másra esküszik. Találd meg a számodra legmegfelelőbbet!

Velünk, nőkkel, gyakran előfordul, hogy olyasvalakire vágyunk, aki nem viszonozza érzéseinket vagy legalábbis nem úgy, ahogy mi szeretnénk. Úgy érezzük, megtaláltuk az igazit, senki mást nem tudunk elképzelni magunk mellett, titkon már az esküvőt és a közös családot tervezgetjük, a másik oldalról meg semmi. Ez olyan...érthetetlen, elfogadhatatlan és végtelenül szomorú.

Mielőtt még teljesen elmerülnél az önsajnálatban, olvass tovább, segítek rávilágítani, hogy mégis hogyan történhetett ez épp Veled?! És még számtalan nővel rajtad kívül. Nyugi!

Mivel magam is éltem már át ilyet és rengeteg az enyémhez hasonló történet néztem, hallgattam végig, sokat töprengtem azon, hogy mégis: miért?! Szebbnél szebb kedves, aranyos, okos, jó humorérzékű, cuki, szerethető lányok és mind ugyanúgy jártak. Legalább egyszer. Annyi férfi szeretné, elvenné őket, tervezgetné velük az esküvőt és a családalapítást, csak pont az az egy nem, akit ők szeretnének. Ha nektek is van legalább egy olyan barátnőtök, akibe nem lett fülig szerelmes a kiszemeltje első látásra, akkor talán már ti is feltették magatokban ezt a kérdést, és próbáltatok valamilyen épkézláb magyarázatot adni a történtekre. Olyat ami valamivel jobban hangzik, mint a  "csak" vagy "az élet nem habos torta". Én megpróbáltam. Sokat töprengtem ezen és a következőre jutottam.

Három oka lehet annak, hogy nem sikerült meghódítanod szíved választottját.

1. Az első, hogy tévedtél. Rossz helyen kapirgálsz, és nem is ő a nagy ő. Nem volt még olyan, hogy valakiért teljesen oda voltál, aztán nagy nehezen kiheverted, és pár év múlva meg már nem értetted, hogy mi tetszett benne annyira, hogy is gondolhattad, hogy ő álmaid férfija és áldottad az eget, hogy nem jött össze? Hát nekem volt. Nem jött össze, iszonyúan fájt, mélységesen elszomorított, majd továbbléptem és egy pár év múlva úgy örültem, hogy így alakult. Mi, nők, hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a férfiakra, mint egy csokira éhes lelkes kisgyerek egy doboz bonbonra. Kiszemezgetjük azt az egy-két apró darabkát, amelyiket valóban szeretünk, és azt gondoljuk, hogy mi szeretjük, sőt, egyenesen imádjuk azt a doboz csokit. Ez különösen akkor van így, ha tetszetős a csomagolás. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról a részekről, amelyeket egyáltalán nem kedvelünk. Pedig sokkal reálisabb lenne az összkép, ha azokat is számításba vennénk, és összegeznénk, hogy valójában mekkora részét is szeretjük az egésznek. Egy gyors fejszámolással könnyen lehet, hogy az jönne ki, hogy nem is annyira jön be nekünk az a doboz csoki, illetve férfi, és bizony nem ő az, akit sok-sok év múlva is szívesen nézegetnénk a TV előtt a kanapén ücsörögve. A férfiak ettől sokkal finnyásabbak. A csomagolás őket is gyakran megtéveszti, és megzavarja abban, hogy jó döntést hozzanak, olyat, amivel nagy valószínűséggel évek múltán is egyetértenek, de az ő étvágyukat akár egyetlen olyan aprócska darabka is végképp el tudja venni, amit nagyon nem kedvelnek. És itt jön a második lehetséges ok.

2. Nézz tükörbe! Tudom, ez elsőre fáj. Igen rosszul hangzik. De ha jobban belegondolsz, lehet, hogy tényleg van olyan tulajdonságod, szokásod, amely kiábrándítja és messzire űzi azokat a férfiakat, akik neked bejönnének. Mik lehetnek ezek? Elsőnek ismét saját példát hoznék. Előző barátaim nem kifejezetten kedvelték bennem, hogy féltékeny voltam (még ha nem is feltétlen alaptalanul). Lássuk be, ki szereti, ha folyton elszámoltatják. Ráadásul ha a bizalom nincs meg egy kapcsolatban, akkor az olyan, mint ha ingatag talajra próbálnánk meg felhúzni egy takaros kis házikót. Nem fog menni. Épp ilyen negatív lehet, ha valaki folyton másokkal flörtöl, és még jó, ha beéri ennyivel.... Akár mi is az oka, ha ez rád is jellemző, találd meg az okát, és hagyj fel ezzel! Ez senkinek nem jó, hidd el! Neked se, és neki se. Ezen kívül, tapasztalataim szerint, a férfiak nehezen viselik a drámát a magánéletükben (is), rosszul érzik magukat egy kapcsolatban, ha folyton olyan érzetük van, mint ha egy érzelmi hullámvasúton ülnek és nem tudják, mi várja őket, ha legközelebb találkoztok. Hamar elfáradnak abban, hogy megpróbáljanak igazodni az aktuális hangulatodhoz. Szóval ne akadj ki folyton mindenen! Ha valami bánt, akkor is próbálj meg uralkodni magadon, higgadj le, és keress egy alkalmas pillanatot arra, hogy értelmesen megbeszélhessétek, mi is a gondod azzal, hogy nem viszi ki a szennyest vagy hogy a héten már harmadszor tölti az estéjét a haverjaival, kollégáival, ismerőseivel (=másokkal) helyetted. És még valami. Számomra teljesen felfoghatatlan, hogy ez miért számít a XXI. században, amikor annyi hasznos háztartási gépet feltaláltak már, egy csomó ember szívesen vállal takarítást megfizethető áron és annyi, de annyi helyen lehet enni, sőt még rendelni is, de az a helyzet, hogy nekem is rá kellett jönnöm, a férfiak döntő többsége még mindig igen csak régimódi ezen a téren. Szóval ha te nem vagy egy házi tündér, akkor két választásod van: vagy olyan férfit keresel, aki nem áradozik a mama főztjéről és nem úgy ejti ki azt a szót, hogy "házi" (persze nem a pálinkára, hanem valamilyen ételre gondolva) mint mi azt, hogy "mennyei" és az összes ilyet egyszerűen elengeded vállalva azt, hogy lényegesen kisebb merítésből szemezgethetsz majd vagy...megpróbálsz változtatni ezen, és legalább néhány gyors és egyszerű tuti receptet begyakorolsz olyan szinten, hogy az bármikor bevethető legyen.

3. Aztán még az is lehet, hogy azért nem szeretett beléd, mert nem vagy elég szép. Na, ez baromság! Felejtsd el! Én is beleestem már abba a hibába, hogy azt gondoltam, valaki azért nem engem választott, mert Jucuska szebb, magasabb, vékonyabb, meg barna, aztán idővel rájöttem, hogy ha ez így lenne, akkor elég nagy gondban lennének azok, akiknek a vonásai nem felelnek meg a klasszikus szépségideálnak (beleértve számtalan népszerű modellt is), alacsonyabbak, nem látszanak ki a bordáik, szőkék, feketék, vörösek, meg az emberiség is, hisz már rég kihaltunk volna. Az azonban lehetséges, hogy Jucuska kedvessége, önfeledt kacagása valóban sok férfi szemében vonzóvá teszi őt. Nem mondanám, hogy a külső nem számít, hisz mégiscsak a külső alapján alakul ki bennünk az első benyomás egy másik emberről, és tény, hogy szebb, igényesebb külsővel könnyebb ismerkedni, de sokféle szépségideál és ízlés létezik. Kinek a szőke, kinek a barna, ahogy mondani szokták, és milyen igaz. Azzal, hogy kinek milyen nő az esete, nem tudsz mit kezdeni. Viszont ha minden férfi olyan csajjal járna, mint amilyenről azt állítja, hogy az esete, akkor csak a legszexibbnek kikiáltott hollywoodi színésznőknek, playmateknek és azok hasonmásainak lenne pasijuk. Szerencsére, ez sincs így.

Az én tapasztalatom az, hogy mint már említettem, a pasik elsősorban nyugalomra vágynak egy nő mellett (hosszabb távon), nem szeretik a problémás csajokat. Még magamnak is fájt ez bevallanom, de a Grimm mesék és az egész estés Walt Disney mesefilmek ezen a téren csúsztatnak. Nem, a férfiak döntő többségének esze ágában sincs téged megmenteni. És nem akarják neked bebizonyítani, hogy milyen értékes is vagy valójában. Lehet, hogy végeredményben megteszik - már ha nem veszik észre egyből, hogy önértékelési problémáid vannak és emiatt nem futnak el messzire -, és te idővel jobbnak, többnek, értékesebbnek érzed magad azáltal, hogy valaki szeret, de nem szándékosan. Ezt neked kell tudnod. Ha te utálod magad, folyton elégedetlen vagy, az kilátszik. Ráadásul a férfiak messziről kiszimatolják az ilyesmit és nem igazán jön be nekik. Míg ha elfogadod magad olyannak, amilyen vagy, és még ha nem is vagy teljesen elégedett, de legalább odáig eljutsz, hogy ez van és tudsz hozzá mosolyogni :-), egy szempillantás alatt megváltozik a kisugárzásod, és igen nagy mértékben nőni fognak az esélyeid arra, hogy az is beléd szeressen, akit annyira szeretnél. Remélem, jól döntöttél ;-)