A munkáról 

Egy barátnőmmel beszélgettünk arról, hogy vajon a jómódú szülők hogyan tudják munkára bírni a tini gyermeküket.

Milyen lehetőségei vannak, amikor az anyagiak nem jelentenek akadályt és nem a megélhetésért kellene elkezdeni dolgozni a gyereknek, hanem hogy meg tudja milyen jó dolog is lehet a munka.

A saját példámból kiindulva: szeretek dolgozni. Sőt hivatásom is van, ami szerintem sokkal többet jelent, mint a puszta munka.

Hogyan alakulhat ki ez egy gyerekben? Kialakulhat-e egyáltalán a munka szeretete?

Azt már leszögeztük, hogy a szülői minta nevel bennünket. Azonosulunk vele és követendő példává válik bennünk, vagy abszolút nem és akkor pont az ellenkezőjét próbáljuk meg csinálni, mint ahogy azt a felmenőinktől láttuk.

Ha valakinek még nem sikerült megtalálnia a hivatását, szerintem akkor sem kell a munkának egy görcsös pénzkeresetté válnia, ki lehet alakítani azokat a körülményeket, amik között élvezetessé is válhat. Így pozitív mintával szolgálhatunk a gyermekeinknek is.  

Visszapörgetve az idő kerekét én egyértelműen látom, hogy mik a hatások amik a gyerekkoromban pozitívan befolyásolták ezt az életterületet.

Én is nagyon szeretném majd ezt megadni a gyerekeimnek, hisz ez lehet az esszenciája.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a nyolcvanas években úgy nőttem fel gyerekként, hogy a munkájukat és dolgozni szerető emberek vettek körül.

A dédnagymamám már rég nyugdíjas volt, amikor én megszülettem, mégis minden héten kétszer virágot árult. Nem azért, mert rászorult a pénzre, hanem azért mert szeretett emberek között lenni. Elültette a különböző típusú virágokat, majd reggelente megkötötte az egyszerű csokrokat és kivitte őket a piacra. Így a házimunkákon kívül volt neki rendszeres teendője és plusz pénzkeresete is 

A nagymamám, aki a vidéki kisváros könyvesboltját vezette és úgy simogatta a könyveket, mintha a világ legértékesebb dolgai lennének, így a szememben azóta is azok maradtak. Egyszer nem hallottam, hogy elege lenne a munkájából, pedig nem keveset és lelkiismeretesen dolgozott mindig. De ami a legfontosabb, hogy mi unokák is be voltunk vonva. Bármikor bemehettünk hozzá a boltba, segíthettünk csomagolni a könyveket. Nézhettük őt munkaközben, ahogy csillogó szemekkel szolgálja ki a vásárlókat. Az esti boltzárás után sem ért véget számára a könyvek szeretete, hisz otthon is roskadoztak a könyvespolcok és sosem gyűrhettük a könyvek lapjait csak simítva lapozhattuk őket. 

A nagypapám is, ő határőr alezredesként a határátkelő parancsnoka volt és az egyenruhája telis-tele volt kitűntetésekkel. Aki ha éjjel jött a telefonhívás, hogy menni kell öltözött, engem pizsamába félkómásan betett a szolgálati buszba és mentünk a határra, mert épp vízumot kellett kiállítania. Egy rossz szó el nem hagyta a száját. Még ha éjszaka is kellett bemennie dolgozni látszott rajta, hogy élvezi.

Édesapám, aki autószerelőként mintha emberi testekkel dolgozott volna. Az egész lakás tele volt szakkönyvekkel. Az akkori márkák külön jelentették meg a könyveiket, és a szakvizsgája után évekkel később is azokat bújta. Érdekelte, hogy működnek és mindig jobb akart lenni és mindent tudni róluk. Ha egy hibára nem jött rá képes volt nem aludni, és azon töprengeni, hogy mi lehet az autó baja. Mindig pontosan ott volt, amikor az ügyfél érkezett és tartotta magát a megbeszélt határidőkhöz, újabb és újabb kihívásként élte meg a munkáit.

Édesanyám, aki nővérként dolgozott és bár bevallása szerint nem szerette a munkáját mégis bármikor, amikor bementem hozzá a kórházba és megláttam a fehér ruhájában az igényesen csillogó harisnyájában a leggyönyörűbbnek láttam, hisz sugárzott. Pörgött, sosem láttam elnyűttnek vagy kedvtelennek.

Ezek az emberek nem tudták, hogy mi az a táppénz, vagy betegszabadság, hisz sosem volt kétoldalú munkaundoruk. Pedig sokkal kevesebb választásuk volt, ami a munkát illeti, mint ma nekünk. 

Egy szó, mint száz nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekünk láthasson bennünket munkaközben. A munkához való hozzáállásunkat, és hogy tudja az nem csak a pénzkeresetről szól.

Hisz ha csak azt látja, hogy az időt vesz el tőle és a családi programoktól és sok dolgot nem csinálhatunk együtt, mert anyu vagy apu mindig csak dolgozik és nem ér rá, akkor az ő szemükben egy negatív matrica kerül a munkára. Egy olyan dologgá válik, amit kerülni kell, mert a családi kapcsolatok rovására megy. Dolgozhat sokat a szülő, csak lássa rajta a gyerek, hogy jó érzéssel teszi azt, szereti amit csinál.

Ezért érdemes megtalálni azt a munkát, amivel a napunk nagy részét örömmel tudjuk eltölteni. Hiszem, hogy a boldog párkapcsolatunk és a gyermekeinknek mutatott minta alapját képezi a jól megválasztott munka vagy hivatás, hogy sikerül-e megvalósítani önmagunkat. Arról nem is beszélve, hogy bennünk sem kelt frusztrációt a reggeli bejárás.