„Öltözzetek új ruhába Anyják napja hajnalára illatosan!”

Cseng még a mai is a fejünkben az oly sokszor begyakorolt dalocska. Kétlem, hogy bárkinek is kimaradt volna az életéből, ki-ki a maga rémes vagy esetleg csodás hangjával énekelte édesanyja örömére vagy éppen bánatára. Eleinte az ovis rendezvényeken, aztán szorgalomtól függően otthon spontán módon, akár még felnőtt korában is elő-elő került.

Gyerekkorunktól sokszor változhatott az az érzés, amit az Anyják napja, vagy naptári naptól függetlenül pusztán édesanyánk gondolata kivált belőlünk.

Születésünk utána csak őt akartunk éveken át, bevetettünk mindent, hogy a közelében lehessünk, és minden trükkel megharcoltunk a szeretetéért. Átestünk testvér féltékenységen,  vagy pont a testvér hiányából adódó "csak az enyém vagy" érzésen. Végigéltük az eltérő ízlésünkből származó feszült helyzeteket, amikor hangot adtunk annak, hogy azt a borzadályt, amit kikészített mi aztán nem vagyunk hajlandóak felvenni az tuti!

A kamaszkori tiltásokat, amikor nem értette meg, hogy "abból a buliból senki nem fog eljönni tíz órakor, miért pont én legyek az első"?

Tudatunk ébredezése közben, ahogy vissza-vissza pillantunk a gyerekkorunkra előkerülnek az ítélkezések is. Mik azok amit én biztos, hogy nem így fogok csinálni, vagy anyaként, vagy apaként nem nézem végig, hogy a feleségem ezt művelje majd a gyerekekkel.

Kialakul egy kép az édesanyánkról, a nevelési módszeriről főleg a saját szűrőnkön keresztül megítélve azt. Sajnos ebben az esetben megfeledkezünk arról, hogy szerintem minden anya a tőle telhető legtöbbet adja. Az más kérdés, hogy a körülményei által mennyi volt az a legtöbb, vagy éppen nekünk elég volt-e. Ha már kilenc hónapon keresztül a szíve alatt hordott, kétlem, hogy nem a szeretet vezérli a cselekedeteit. A szeretetének minősége és mennyisége pedig az oly sokszor hallott szeretettankjának a töltöttségétől függ.

A világ és minden egyes egysége az egyensúlyi állapotra törekszik. Ha kiskorodban édesanyád alacsony szintű tankkal rendelkezett, akkor az egyensúly értelmében az hasznos lenne, ha nem üres tankkal kellene végigélni az életét, és rajtad kívül ki más segíthetne ebben neki?

Hisz ott vagy Te, a gyermeke, aki eldöntheted, hogy hálás vagy-e az Életedért? Azért a lehetőségért, hogy megszülettél, és rengeteg dolgot megtapasztalhatsz, megélhetsz, és általuk fejlődhetsz. Azért az Életért, amit tőle kaptál!

Ha fortyogsz és őt hibáztatod bármiért is az életedben, akkor még nem éled felelősségteljesen azt. Akkor még nem néztél szembe vele, hogy ez a tied, csak Te élheted és csak a tiedét. Másokét felesleges élned, hisz azt ők kapták, azt nekik kell élniük. Ez a tied! Az egyedüli, amit tehetsz, hogy elfogadod, szereted elsőként az életedet, a Teremtés ezen csodás és egészen egyedi művét. Ha nem érted, hogy mitől lehet ennyire más édesanyád mentalitása és gondolkodása, mint a tied, miért választott más módszereket, mint amiket te választanál, akkor csak gondolj bele, hogy neki ugyanezen végig kellett mennie.

Élnek bennünk elképzelések, arról hogy milyen karakterű gyereket szeretnénk, és milyen szülőket. Kezünkben a lehetőség, hogy egy életen át dühöngünk, hogy mi nem ilyet akartunk, vagy tényleg hiszünk a Gondviselésben, a Rendben, a Rendszerben, vagy ki-ki nevezze úgy, ahogy neki könnyebb bízni benne. Lényeg, hogy bízzunk a tökéletes egyensúlyba, amit csak egy magasabb Erő tud teremteni, és amint átadjuk magunkat neki, újra egyensúlyba kerülünk mi magunk is.

Szóval bármi is van a lelkedben, bármilyen hosszú önismereti utat tettél meg a mai napig, légy hálás Édesanyádnak, a szüleidnek, hogy megteremtették a lehetőséget, hogy ÉLHETSZ!

Öleld meg, és ne csak ma Anyák napján, hanem minél többször Édesanyjádat őszinte szeretettel, hogy mindkettőtök szeretettankja csordultig telhessen!

Akkor is ha közel áll hozzád, vagy lelkileg távol. Ha közel él, vagy nagyon távol. Esetleg már nem is él.

Csak egy dolgot tudunk kívánni neki:

„Légy te mindig nagyon boldog Édesanyám!”