"Álljatok le. Ilyen egyszerű. Ne mozogjatok. Állítsátok le a repülőket, a hajókat, a gyárakat és a bevásárlóközpontokat. Maradjatok csendben és figyeljetek" "Nem lehettek egészségesek egy beteg ökoszisztémában"

Az elmúlt egy évben soha nem látott mennyiségben cikkezett a média arról, hogy milyen fokú a világon a környezetszennyezés. Nem csoda, ha Greta Thunbergra irányuló figyelem exponenciálisan nőtt minden egyes világot érintő csapás után. Rengetegen álltak mellé, egyre és egyre többen - és mindeközben pont ugyanannyi szkeptikus is felütötte a fejét, akik folyamatában azt mondogatták, hogy „nincs is ekkora probléma”, „fel van ez nagyítva” „a természet tudja a dolgát, majd megújul ahogy az évszázadok alatt mindig is tette” „eddig is volt ilyen extrém időjárás, nincs itt globális felmelegedés”, meg a „jajj, de ráér ez a Zé generáció itt okoskodni”. Szegény lány kapott – hideg meleget, átvitorlázta az óceánt is, hogy bebizonyítsa, Ő képes lemondani a kényelemről 13 évesen a természet javára. Nem adta fel, folyamatosan kitartott és most az élet nagyon úgy néz ki, hogy Őt igazolj

Greta szónoklatai ide vagy oda, eddig sem kellett hozzá sok ész, hogy mindenki lássa: iszonyú nagy a baj. Hiába bukkant fel a médiában mérhetetlen sok környezetszennyezésről szóló - ijesztőbbnél ijesztőbb cikk.  Hiába nyilatkozott rengeteg tudós és biológus a közelgő veszélyről. Hiába nézte végig a fél világ  könnyes szemekkel, ahogy több ezer négyzetkilométeren lángolt az Amazonas menti esőerdő. Hiába, ha még ezek után is voltak olyanok, akik vállat rántottak, mondván: jót tesz a földnek, ha időnként kicsit megpörköljük. 

Pedig nem kell hozzá túl sok háttérinfó, hogy egy picit a dolgok mögé lássunk: 

Hogyan éltünk régen és hogy élünk ma?

Míg Nagyanyáink régen fonott kosárral jártak a boltban, mi most sorra használjuk fel a nejlon szatyrokat. Minden gyümölcshöz, zöldséghez egyet. Régen tejes bödön volt, amit folyamatosan újratöltöttek, most szinte mindenre műanyag palackok tömkelege. Gyerekkorunkban még az üdítős üveget is visszaváltották, most már azokat sem. Régen a boltokból egy megadott körzeten belül csak egy volt, most minden 100 méteren van egy. Sőt, míg korábban meg kellett termelned, amit el akartál fogyasztani, manapság alig van háztáji, mert mindenkinek normális (még a falusi embernek is), hogy vásárol. 5 éve még nem kaptál a világ minden tájáról érkező gyümölcsöket, most szinte minden kisebb üzletben ott sorakoznak a polcon. 10 éve még nem csomagolták el a darabonként felvágott gyümölcsöt, most mindent megtalálunk - fogyasztásra készen. Régen egy mosógép egy életen át kitartott, most örüljünk, ha jó esetben csak 10 évente kell cserélni. Hiszen direkt úgy vannak gyártva, hogy egy idő után ne érje meg őket javítani.  Mind arra ösztönöznek, hogy vedd meg, használd és dob el. Régen ez nem így volt. Régen generációkon át őrizték az értékéket. De teltek az évek és mindenre egyre jobban kiterjedt ez a szemlélet. Ennek következőben nekünk mindenből százszor több jut, mint a régieknek - szerte a nagyvilágon. És mi, magyarok, mi még sehol sem vagyunk egy Amerika szintű pazarláshoz. Ők az extra nagy hűtőikkel, a mérhetetlen mennyiségeikkel már azt sem tudják, hogy mit ne vegyenek meg. És ezzel ellentétes oldalon ott van India, ahol a vizet reggelente körbe hordozzák az embereknek, hogy egyáltalán legyen! Mert nem folyik a csapból, de ezt bizonyára legtöbbünknek még elképzelni is nehéz. És a legalapvetőbbről már nem is érdemes szót ejteni: az egyre fokozódó mennyiségű gyárakról, az általuk kibocsátott füstről, az őrületesen magas reptéri forgalomról, és a légszennyezésről úgy általában. Vajon véletlen, hogy pont Amerika, Olaszország és Kína reszket most a legjobban? Egy természetvédő Svéd nem? És vajon az is véletlen, hogy mióta a Koronavírus felütötte a fejét India felett soha nem látott tisztaságú a levegő? A természet pedig ettől a hirtelen jött lassulástól egyszeriben elkezdett magára találni? Eddig nem volt az az érv, ami megállított volna minket. Most itt van valami, ami sarokba szorította a világot. Az ipart, a gazdaságot, az egészségügyet, mindent.

Most már csak az a kérdés, hogyha ennek vége lesz, tanulunk-e e belőle. Mert ha MOST nem vesszük észre, hogy micsoda szeméthalom vesz körül minket, amikor a természet adja az egyetlen programlehetőséget, akkor soha. És őszintén szólva már előre félek, hogyha ebből sem vonjuk le a megfelelő konklúziókat, akkor vajon mi lesz a következő csapás.

Mert ez most olyan, mint amikor gyerekkorunkban a szüleink beküldtek minket a szobánkba, amikor rosszak voltunk. Hogy gondolkozzunk el egy picit. Hát amondó vagyok, hogy tegyük most azt. Nézzük végig az összes ezzel kapcsolatos videót. És figyeljük meg, hogy hogyan hat ránk. Szálljunk egy picit magunkba és próbáljuk meg kitalálni, hogy mit ronthattunk el és hogyan csinálhatnánk másképp. És ha kikecmergünk a karantén alól egy közeli sétára, akkor nézzünk le a gumikesztyűs kezünkre és fogjunk meg vele egy szemetet. Nem lesz nehéz keresgélni, minden lépésnél bele fogunk botlani egybe. És lehet, hogy ezért kell most nekünk a gumikesztyű és a maszk. Hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy ha nem hagyjuk abba ezt az pusztítást, akkor soha többé nem fogok tudni ezek nélkül utcára lépni.

Mert mi nyugodt szívvel tudtunk térdig gázolni a patakban 30 évvel ezelőtt. És úgy sétálni az erdőben, hogy ne kelljen kerülgetnünk a szemetet. Mi még látjuk az eget a nélkül, hogy meg kellene keresnünk a legközelebb eső felhőkarcolót. És halljuk a madarak énekét, ha akarjuk és ha figyelünk.

De vajon a gyerekeink is elmondhatják majd mindezt?