A Szigeten töltött egy hetem memoárja

„Sárga a karszalagotok? Azzal sajnos ide nem tudtok bejönni” „3400 ft a csirkés szendvics” „Lezárták a K hidat, mert kilengett, próbálkozzatok a kijutással a H híd felé” „Nem tudtok kártyával fizetni, mert nem működik a terminál” „Ti ilyenkor megkapjátok a borravalót? Azt mondják igen, de inkább nyomj nullát, mert szerintem nem” „2 x 5 dl maracujás bor, 7800 ft lesz” "Karszalag feltöltése 300 Ft, és ha nem költöd el a teljes összeget, akkor a visszautalás is 300 Ft" 

Néhány idézet az elmúlt hétről. Nem is tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy állok a tömeg közepén és ahelyett, hogy Ed Sheerent hallgatnám én is elaléltan - ahogy azt jó párszor elképzeltem az utóbbi pár hétben, és ahogy tette azt rajtam kívül közel 60 ezer ember – inkább önvizsgálatot tartok. Bámulom az eget a „Perfect” című szám alatt és közben tanakodom, hogy én vagyok ilyen borzalmas ember, hogy mindenen fennakadok, és nem tudok kulturáltan szórakozni, vagy: Ami még ennél is rosszabb, megöregedtem és ez már nem az én világom itt. VAGY és ezzel az utolsó vaggyal adok magamnak gyorsan egy mentőövet: teljesen jogosak a meglátásaim. Mivel nem vagyok híve az önpusztításnak, ezért a koncert után körbe kérdezem az ott járt ismerősöket, hogy nekik tetszett-e. Megnyugszom. Egy véleményen vagyunk. Mindannyian. Tehát nem öregedtem meg, nem vagyok egy beszűkült liba. Egyszerűen csak a Sziget első napja startolt elég vacakul. 

Na, akkor magnószalag visszateker és kezdem ott, hogy a Sziget első napján vagyunk. Megérkeztünk és bár nem vagyok sem celeb, sem megkülönböztetett bánásmódot igénylő személy, de kifejezetten örültem, hogy VIP karszalagunk van. Mert a Sziget első napjának még sosem volt olyan PR-ja, hogy „alig lézengtek hárman a nagyszínpad előtt”. Mi is előre dörzsöltük a tenyerünket, hogy milyen szipi-szuper lesz a VIP-széléről nézni és nem a tömeg közepén heringet játszani. Ehhez képest hatalmas virtuális pofon csattant az arcukon, amikor megérkezés után megpróbáltunk a VIP széle, a Nagyszínpad felé közelíteni. A biztonsági Őr nagy lendülettel kirakta elénk a kezét, hogy oda nem mehetünk be. Mi persze értetlenül bámultunk rá, hogy miről beszél, hiszen itt a kezünkön a karszalag. De igaza volt sajnos. Mert amint azt a felháborodást követő első lendületben megtudtuk, a Szigeten van VIP, azon belül is van egy VIP és van egy extra VIP, ahova már már milliós nagyságrend a jegyár (az egyik crew cimkés kolléga állítása szerint), úgyhogy oda leginkább „csak kapni lehet a jegyet”. Ööö… mi van? Úgyhogy a mi VIP jegyünk a leggagyibb és ezzel maximum csak a tiszta mosdót élvezhetjük. Na bumm, gondoltuk, sebaj. Ezt most elengedjük. Meleg van, szomjasak vagyunk, igyunk egyet. A kettes kör ezután jött. Nem működött a kártyaleolvasó, csak a karszalaggal lehetett bármit is venni. Ezt a dolgot csak azért nem cizellálnám túl, mert aki életében már szervezett rendezvényt, azt tudja, hogy a technika egyenlő az ördöggel. Annak nem parancsol senki. Így leginkább csak sajnáltam azokat a szerencsétleneket, akiknek ezt a hibát mihamarabb el kellett hárítani, mert ha nem fogyasztanak a vendégek, még a végén megint veszteséges lesz a Sziget. Miután sikerült a karszalagunkkal megvendégelni magunkat, jófejül meghívtunk két másik embert is, (nekik nem volt a karszalagukon pénzt, nekünk igen). A napi jó cselekedet után kimentünk a VIP-ből és megpróbáltunk egy élhető állóhelyet vadászni a Nagyszínpad előtt. Itt volt az a pont, ahol én arra kértem a kedvesem, hogy inkább maradjunk a szélénél, mert ha ez a tömeg itt a közepén még jobban feltorlódik, az én 165 cm-mel nem lesz kellemes élmény a sodródás. Úgyhogy a szélén vártuk a kezdést. Megjelent Ed és elkezdett játszani. Igen ám, csak nem nagyon hallottuk. A szomszéd színpad basszusát annál jobban. Egy darabig próbáltunk ettől elvonatkoztatni, de nem igazán ment, úgyhogy Ed jött és ment, de bár imádom és nagyon vártam, a koncert maga nekünk nem volt átütő élmény. Majd ez után elindultunk mi is kifelé, hogy időben hazajussunk. A tömeg csak ment, ment, mi meg mentünk vele. Ahogy elértünk a kijáratig, egyszer csak úgy éreztük magunkat, mint a birkák a vágóhídnál. Se ki – se be. Az egyik szekjuricsi srác közölte, hogy a K híd kilengett, úgyhogy leszűkítették, azért ekkora a sor. Javasolja, hogy használjuk inkább a H hidat. Látva, hogy ennek a fele sem tréfa, plusz csepereg is , természetesen hallgattunk rá. Eközben fújt a szél, mint az őrült, úgyhogy szaporáztuk a lépteinket és így, gyalog kb hajnali 1re ki is keveredtünk az Árpád híd lábához. Az ismerősök fele, aki a K hidat választotta, ekkor még bőven a Szigeten rostokolt. 

CSÜTÖRTÖK: a szerdai nehéz kezdés után semmi kedvem nem volt újra nekifutni egy kellemetlen élménynek, de mivel régen imádtam a Kegyetlen játékok c. film végén felcsendült záró nótát, úgy voltam vele, hogy a Bitter Sweet Simphonyt élőben is hallani kell. Gyerünk! Így munka után - bár kisebb lelkesedéssel, de újra nekivágtunk Szigetnek. Richard Ashcorft koncertje egyébként önmagában is tök jó volt, nekünk nagyon tetszett. Kellemes érces hang, jó dallamok. A kezdéskor még épp csak lézengtünk a Nagyszínpad előtt, az utolsó számra pedig már kialakult egy igazán szép kis tömeg, akivel együtt énekeltük a leghíressebbé(?) vált nótát, a Bitter Sweet Simphonyt. Mikor vége lett ettünk egy ZING burgert. Nem reklám, de azért hangsúlyozom ennyire, mert a) isteni volt és b) ezt végre emberi áron adták. Nem úgy, mint a szerdai próbálkozásnál kikért gyrost 2100 Ft-ért, csirkés szendvicset 3400-ért, sültkrumplit 1500-ért. Értem én, hogy tele van a Sziget külföldiekkel, de mi ez kérem, a Forma 1? Mi magyarok vagyunk, magyar bérekkel… és oké, hogy Budán vagyunk, nade nemá.

SZOMBAT: Még fáradtabb indulással és ezúttal bringával lódultunk neki a projektnek. Tesztelni akartuk, hogy ez a szolgáltatás mit tud. Teljesen jó volt, bár jó nehezen találtuk meg a bringatárolót. Nem igazán volt elég láthatóan kitáblázva. A H hídi bejárat környékén volt, úgyhogy szépen begördültünk, leparkoltunk, felírtak mindent, (amilyen sorszámunk csak volt, mindent). Aztán uccu, már újra bent is voltunk a buli közepében. Ezúttal nem koncertre mentünk, csak nézelődni. Körbejártuk a Sziget szélét és szívtuk magunkba a hangulatot. Itt is lehetnék pikírt, hogy a toi-toi-éval együtt, de hát ez van. Vannak itt is velejáró rossz és jó dolgok… ahogy mindenütt. A nagy túrázás közepette csodáltuk a fákon roskadásig aggatott karácsonyi fényeket, a különböző brandmegjelenéseket és úgy általában mindent. Közben pedig újra és újra elmosolyodtunk az embereken, az extrán felöltözött jelmezes arcokon. Kész baromfiudvar, csirke-disznó és mindenféle karakterek jöttek velünk időnként szemben. Lépten nyomom volt valami, amitől a Sziget egyedi. Ledöbbentünk, hogy mennyi féle hamburgeres és gyorsétkezde van, amit még a belvárosban sem látsz. Honnan jönnek ezek? Hol vannak, amikor nem itt? Jókat mosolyogtunk a gyerekeken, akiket bár mi soha az életbe nem hoznánk ebbe a dzsuvába, de hát jobb, ha szokják, hogy van ilyen is.  És persze újra és újra megvitattuk, hogy nem lenne az pénz, hogy mi itt sátorban csöveljük egy hétig, de valószínűleg 30 felett kevesen éreznek erre indíttatást. Aztán a „városnéző túra” után kikötöttünk a Chill-zónában. (nem tudom, hogy mi volt a rendes neve) Egy komplett kis nyugi-részleg volt kialakítva a Sziget sarkában. Pálmafák, mini-strand, nyugágyak, hencsergők. Fürdeni szerencsére nem lehetett, be is ütött volna, ha egy-két illuminált állapotban lévő egyed megindul a Duna felé. Legalább másfél órát heverésztünk itt, ebben a nekem Marokkóra emlékeztető életérzésben. Aztán 1 órát ráztuk a Colosseumban, mi- tök józanul, a többiekkel ellentétben. Utána jöhetett egy kis Zing, majd bringára pattantunk és hazatekertünk. Fura módon, ezúttal totál boldogan és kipihenten.

HÉTFŐ: A vasárnapot kihagytuk, mert kellett egy kis otthoni nyugi. A Post Lemon-Malon, túró tudja zenekar engem speciel nem izgatott túlságosan, a párom meg úgy volt vele, hogy ezt most el tudja engedni. Úgyhogy újult erővel jött a hétfő és a Florence and the Machine, aki mellesleg a Szex és New York záróévadának utolsó számát a You’ve got the love-ot énekli. Nő vagyok, hát ezt hallanom kellett. Barátokkal voltunk és tök jól éreztük magunkat. A koncert is teljesen jó volt, pont amilyennek vártuk. Vitt magával. Nekem a végén ez a végtelen sok rajongó-simogatás picit hitgyülis volt, de még mindig emberibbnek tartom ezt a fajta előadói attitűdöt, mint a Rihanna-sat, aki késik, tojik mindenkire, semmilyen energiát nem tesz bele, majd baromi sok pénzért jól haza is megy. Háta mögött hagyva több ezer csalódott embert.

KEDD: a VÁRVA VÁRT NAP! FOO FIGHTERS és egyben a Sziget Zárónapja. A párom él-hal a zenekarért, úgyhogy egész Sziget alatt erre készült. Én meg azért jöttem ki, hogy egy másik- szellősebb sarokból (mert a fiúkat magukra hagytuk, hagy bontakozzanak ki a Nagyszínpad előtt) részese lehessek az élménynek. Nem csalódtunk, leszámítva az 7800 ft-os maracujás bort, amit a Sziget csücskében vettünk. Az fájt.  Úgy, hogy semmit nem tudtam szinte a Foo Fightersről, olyan kezdéssel indított, hogy tiszta libabőr voltam, ahogy a koncert alatt is, visszatérően. 2,5 órán. Nem semmi. 

Szerencsére akkora mázlink volt, hogy csak a koncert végén szakadt le az eső. Addig kibírta. Úgyhogy ázott verebekként kullogtunk haza, de megérte. Hazaérve megállapítottuk, hogy bár nagyon drága és piszkos szórakozás ez, de valamiért úgy vonzza az embert, mint a lepkét a láng. Mert akárhogyan is, de 25-30 ezrekét beléphetsz egy komplett kis álomvilágba és tök jó koncerteket kapsz érte. Akár többet is. Mert azt a fajta életérzést, szabadságot és elfogadást, amit a Szigeten átélhet az ember, kevés hely tudja még. 

Egyetlen komment a szervezőknek: jövőre adjanak a magyaroknak kedvezményt a jegyárból. Hogy ne csak a külföldieknek legyen minden aprópénz itt.  Hogy többen engedhessék meg maguknak ezt. Mint a strandokon, ahol a helyiek olcsóbban vehetik meg a belépőt. Mivel személyi adatok látszanak a belépésnél, egészen simán le tudnák követni, hogy ne legyen visszaélés. Felénk pedig egy gesztus lenne, hogy ez még mindig ugyanaz a Diáksziget, ami huszonéve volt. Értünk - nekünk. 

Ma újra szerda van és csend.  A tornacipők már este beáztatva csücsültek a mosógépben a fesztivál szerkóinkkal együtt. Ma nem lesznek már használatban. Ma alszunk. 

Jövőre viszont folyt. köv. Mert egy picike Sziget augusztusban -  ha drága, ha zsúfolt, ha 3 VIP van - de kell és kész.