Az Anyád napja című filmről sokan hallottunk már. Egy igazi klasszikus élethelyzetet mutat be Jane Fonda briliáns színészi játékával - könnyeden és humorosan. Bizonyára sokaknak ismerős helyzeteket dolgozott fel a film, nem véletlenül született anno annyi Anyós vicc is a történelem során. De tényleg ilyen vicces ezt átélni is?

Szülőnek lenni egészen biztos, hogy nagyon nehéz feladat. Felnevelni egy kisembert úgy, hogy soha egy másodpercig sem tudhatod, hogy a döntéseid, a tetteid vajon Őt szolgálják-e vagy a Te általad megélt gyerekkori nemek és sérülések dacos „éncsakazértsemígycsinálomjai”. Felnevelni valakit úgy, hogy soha nem lehetsz benne biztos, hogy a kimondott szavaidban nem a szüleid tiltásai köszönnek-e vissza, vagy azok a mondatok, amelyeket a gyerekkori sérülések hatására még anno megfogalmaztál. A mondatok, hogyha Te ha egyszer szülő leszel, akkor ezt egészen biztosan másképp fogod csinálni. Megérteni és felfogni a születés pillanatától, hogy felelősséggel tartozol valakiért. Mindezt úgy, hogy ne Te legyél az egyetlen, aki kisajátítja Őt, esélyt adva esetleg annak is, akivel osztozol ezen a feladaton. Tanítani, számonkérni, szeretni, de mindent mértékkel, hogy ne legyen belőle se túl puhány, se túl kemény ember. Felelősséggel és véget nem érő odaadással kísérni minden lépését…  Igen ám, de mégis meddig?  Meddig kell ugyanazzal a teljes figyelemmel és energiával figyelned az élete lépéseit? Meddig egészséges ez a nagyon szoros szülői kötődés? Mi az az elfogadott általános intervallum, amíg illik a gyermeked életébe olyan intenzitással kell belefolyni, mintha még mindig kamasz lenne?  Mi történik akkor, ha ez a gyerek már elmúlt 30 és épp egy önálló életet próbál megteremteni a saját társával? Akkor is ott kell lenni szülőként a közelében? Napi szinten tudatni kell vele, hogy igényled a társaságát és hiányzik neked? Vagy ez az pont, ahol már hagyni kell, hogy a saját baklövéseibe fusson bele és bármennyire hiányzik összeszorított foggal viselni és tűrni ezt az új helyzetet? Látva a környezetemben lévő tapasztalatokat és körülöttem zajló vitás ügyeket,  és kihangsúlyoznám, hogy én a 30-as korosztályt képviselem (tehát fogalmam sincs, hogy mit fogok érezni 20 év múlva!): azt gondolom, hogy bizonyos pontot túl, el kell fogadni, hogy bármennyire fáj, hagyni kell, hogy a gyermek saját maga intézze az életét. Saját maga tapasztalja meg az életet, még ha ezzel is jár, hogy időnként baklövésekkel is jár. MERT:

„Egy csemetefa nem növekedhet egy öreg tölgy árnyékban.”

Azonban sok esetben nem is azzal van a baj, hogy a gyermek mit igényel és hol tart az életben, hanem azzal, hogy a szülő nem tud mit kezdeni az újra készhez kapott lehetőségekkel. A régi új életével. Keletkezik egy űr azzal, hogy kirepül a csemete és az új felállásban a szülő nem igazán találja fel magát. Lehet ez amiatt is, hogy az újra megkapott NŐ/FÉRFI, FÉRJ/FELESÉG szerepében esetleg úgy érzi, hogy nem tud már kiteljesedni. Ennek oka lehet egy megromlott a házasság, vagy egy válás.. neagyisten  az özvegyi lét, amiben már végképp nem tudja, hogy merre keresse magán a RESTART gombot. Továbbra is dolgozik benne a vágy, hogy szülőként szeretne helytállni még akkor is, ha a gyermeke ezt már rég nem igényli, ámbár ezt Ő nem veszi észre.

A minap a buszra várva két barátnő beszélgetését hallgattam végig (nem szándékosan, de elég hangosak voltak) amiben az egyikük arra panaszkodott, hogy a párja Édesanyja teljesen megrontja a kapcsolatukat, mert egyszerűen nem akar leszakadni a 35 éves fiáról. Beleszól a kapcsolatukba, tolakodik, mert még mindig sok időt  szeretne a fiával tölteni, holott a fia önálló már Apuka. Tehát az említett szülő már Nagyszülő, ami aztán egy teljesen új szerepkör. A Nagyszülő lét már arról kellene szóljon, hogy minél inkább a háttérbe húzódva támogassuk a gyermekünket és a családját amivel csak tudjuk, és leginkább akkor, amikor ŐK kérik! Ebben a helyzetben egy Nagymaminak már el kell fogadnia, hogy a kisfia életében már nem Ő a NŐ. Ezt a szerepet már a párja tölti be. A családi ügyekben a döntéseket nem Ő hozza, hanem a fia és a párja közösen, hiszen a család legközpontibb halmazában már ŐK vannak. Tehát egy Nagymamának már meg kell értenie, hogy NEM Ő van a középpontban. Ő már a fia életében nem főszereplő, hanem sokkal inkább mellék. A főszerepet már a vele élők kapták, és ha egészséges kapcsolatra vágyunk, akkor a szerepeknek a helyén kell lenniük a megújult felállásban is. Nagyon primitívnek tartom a MIT NE csinálj, ha kirepült a csemetéd a fészekből listát, de ez esetben talán mégis frappáns és lényegre törő:

-          ne tolakodj, húzodj vissza 

-          ne jöjj elő újra és újra elő programötletekkel, csak azért, mert látni szeretnéd a gyereked 

-          véletlenül se szidd a fiad választottját (mert a szóban ott a jelentés, ŐT választotta)

-          ne akard megmondani, hogy mi és hogy legyen

-        ne akarj mindig a középpontba lenni ( felnőtt vagy, oldd meg a problémáidat, vagy keress egy barátnőt, a hiszti és sírdogálás a gyermeked után egy bizonyos koron túl már nagyon éretlen) 

-         ne TE legyél a megmondó (a hivatalos nevelési fázis már lezárult; hidd el, ha kérdése lesz, van szája és majd kérdez)

Bővebben: MI párok, abszolút értjük, hogy a kezedben van plusz 30 év tapasztalata. Azt is érjük, hogy szeretnél a továbbra is rengeteg időt tölteni a gyermekeddel, de egyszerűen értsd meg, hogy erre neked is megvolt a huszon-harminc éved, most MI jövünk. Mi szeretnénk vele együtt felépíteni egy közös életet. Együtt elkövetni baklövéseket, majd együtt rájönni, hogy hol rontottuk el és mit kell tennünk, hogy helyrehozzuk. Együtt, MI! És hidd el, szeretünk. MI is, párok, nem csak a gyermeked. Hálásak vagyunk Neked azért, mert egy ilyen csodának adtál életet és még hálásabbak azért, hogy a tőled telhető létező legjobban nevelted fel. Pont úgy, hogy mi csak imádni tudjuk Őt! Hidd el, hogy azt is elvárjuk majd, hogy tanítsd meg az Unokát is annyi mindenre, amire mi nem tudjuk (Anyád napja c. film részlet) Legyél velünk, ha kérjük! DE csak akkor, ha kérjük! Ez egy nagyon fontos pont!

De addig is :

 -      legyél boldog és élvezd azt az időszakot, amit végre pihenéssel tölthetsz, mert nem kell a gyereked miatt aggódni

-          törődj magaddal és szeresd azt az embert, aki most vagy

-          utazz és kapcsolódj ki

-          keress új barátokat

-          járj el szórakozni

-          és segíts, ha kérjük! Mert hidd el, hogy nem kell, hogy azt hidd, hogy nem vagy fontos többé már. Fontos van és szükség van Rád, de már máshogy. Már nem úgy, ahogy eddig volt. Ettől még nem leszel kevesebb, csak az életednek egy új periódusa kezdődik el. Egy szabadabb. Élvezd hát!

Köszönjük:

Gyermeked és a párja