Ünnepek után első munkanapomon az iroda ajtaján belépve a kollégáim egyből nekem szegezték a kérdést: „Hogy telt a karácsony?”. „Remekül! Jobb nem is lehetett volna”- vágtam rá csípőből, de amint kimondtam, furcsa érzés fogott el. Úgy éreztem, mint ha hazugságon kaptam volna magam, és most szégyenkeznem kellene azért, mert olyat mondtam, ami nem teljesen igaz. Még hozzá olyan embereknek, akiknek egy kicsit se szeretnék hazudni. De ők nem firtatták tovább. Talán érezték, hogy nem kell. Én se mondtam többet.

 Lassan, viszonylag csendesen telt az év első munkanapja. Miközben összegeztem az év végét és számokat vetettem az Excelbe el-elkalandoztak a gondolataim.

Jól teltek az ünnepek. Igen jól lehoztuk idén - bizonygattam még mindig magamnak. Koszorú, ajándékok, vacsora…minden megvolt időben, pont úgy, ahogy terveztem. Sőt, terven felül teljesítettem.

 A koszorú pont olyan lett, amilyet kértem. Tökéletesen passzolt színben az asztalterítőhöz. És ezek a számok rajta, meg a madárka...annyira cuki! Milyen eredeti! A gyerekek ajándékainak nagyobb részét megrendeltem a neten, még épp jókor, ide is ért, nem volt gond a szállítással. Mindenki azt kapta, amit kért. A lista összes pontja: pipa! Remek! A férjemnek is sikerült mosolyt csalnom az arcára, anyukám meg…úgy meghatódott a kis meglepi ajándékomon, hogy sírva fakadt. Ezt annyira jól kitaláltam! És az mekkora ötlet volt, hogy a halászlevet megrendeltem az egyik ügyfelünktől! Briliáns! Így csak a másodikat és a süti kellett elkészíteni. Illetve csak a másodikat. A sütit megcsináltuk a gyerekekkel még korábban, így a karácsonyi kreatívkodást is letudtuk egy füst alatt. És hihetetlen, tényleg nem volt szálka a halászlében. Második meg pulyka. Mint mindig. Gyorsan kész lett. Karácsonyfát hipp-hopp feldíszítettük a gyerekekkel…nagyon élvezték. Szóval, idén tényleg minden szuperül sikerült.

 Extra pihenés is megvolt, igyekeztem minél többet aludni. Legalább nyolc órát naponta. Igaz, esténként valamiért igen nehezen tudtam elaludni, de délután ráhúztam kicsit, így megvolt a nyolc óra. Muszáj feltöltődni, kemény évünk lesz. Ha visszamegyünk, pörögni kell.

 Még vagy két filmet is megnéztünk a gyerekekkel. Meg voltunk korcsolyázni, moziban, tartalmasan teljen a téli szünet! Legyen elég élmény! Gyerekeknek is töltődni kell. Mindjárt félév, kell a lendület. A moziban megnéztük A filmet Levi nagy örömére. Lesz mit mesélni a suliban… Jó volt. Nekem tetszett. Csak kicsit sokan haltak meg benne. Jó helyen is ültünk, hátul, viszonylag a szélén. Láttunk is, és szerintem senki nem vette észre, hogy végigbőgtem az egészet. Még Levi sem, aki mellettem ült közvetlenül. Nagyon jól csináltam.

 Annak külön örülök, hogy saját bevallása szerint anyukám is igen jól érezte magát. 24-én este nálunk, majd otthon is. Sütött-főzött, minden nagyon finom lett. De tényleg! Még a perec is. Pedig arról mindig azt mondta, hogy nem tudja egyedül megcsinálni. Én akkor is úgy gondoltam, hogy ez hülyeség. Már hogyne tudná! Max. tovább tart. És tessék, meg is csinálta!

 Milyen szépen, ízlésesen öltöztette fel a műfenyőt! Jó ötlet volt, hogy csak fehér díszt tett rá. És nem is olyan gáz ez a műfenyő. Én mindig idegenkedtem tőle, de ezzel semmi bajom. Nem is látszik, hogy mű. Persze lehet, az is bennem van, hogy megértem, hogy nem akart senkit megkérni, hogy segítsen befaragni a fát. Ő már csak ilyen. De én se szeretek kérni. Maximálisan megértem. És az a zöld fenyős mécses, amire véletlenül bukkantam a nagy bevásárláskor. Hogy kiszúrtam! Milyen jó, hogy rátaláltam! Annyira…hangulatos. Később anyukám is vett egy ugyanolyat, í gy kettő égett a karácsonyfa alatt.

Kellemesen, hangulatosan telt az első karácsony apukám nélkül.

 De akkor miért van mégis hiányérzetem? Mi hiányzott az ünnepből, ha minden megvolt? Talán a várakozás öröme? Az önfeledt kacagás? A viccelődés? Netán az ő viccei? A nagyszabású világmegváltó eszmefuttatásai? Vagy csak a mosolya? Vagy csak ő maga?

 Nem is tudnám megmondani mi volt az pontosan. Egy biztos. Őszintén szólva…valami piszkosul hiányzott ebből az idei „jól sikerült” karácsonyból.