Néhány napja értem haza Párizsból, ahol a fenti fotó készült. Pontosabban nem csak úgy készült, én készítettem. Elrettentő példaként és hogy pontosan fel tudjam idézni, amikor ez a cikk készül. Nem is tudom, hogy miért gondoltam arra, hogy képes lennék elfelejteni. Annyira megbotránkoztatott és úgy beivódott a retinámba, hogy nehéz lesz onnan kitörölni egy jó darabig. 

Végeztem a megbeszélésekkel és a reptér felé tartó járat buszmegállójában várakoztam. Szemerkélt az eső és nagyon hideg volt, úgyhogy behúzódtam egy picit az egyik üzlet ajtaja elé, hogy ne ázzak bőrig. El voltam gondolkodva, zúgott a fejem az aznapi tréningtől és közben azon bosszankodtam, hogy mégis hol a fenébe van már a német kollégám, akivel megbeszéltük, hogy együtt buszozunk ki a reptérre. Szerettem volna minél hamarabb hazaérni, de közben tudtam, hogy hiába érkezik meg időben, a repülő úgysem fog korábban indulni. Egyszóval épp el voltam merülve a gondolataimba, és közben azt nézegettem, hogy hol a fenébe van már ez a jóember, amikor egyszercsak kitakarta a tömeg ezt „kompozíciót”. Messziről csak azt láttam, hogy egy rakat holmi van egy kupacban. Először naivan azt hittem, hogy valami lomtalanítás van éppen. Aztán annyira furdalt a kíváncsiság, hogy közelebb merészkedtem. Hiába volt hideg eső én mégsem az időjárástól dermedtem le. Sokkal inkább ettől látványtól, ami elém tárult. Immár teljesen tisztán és élesen. Egy nagy kupac szemét volt. Egy vagy több komplett vásárlás hátrahagyott martalékai. Szerteszét a belváros közepén. Teljesen ledöbbentem. Tényleg azt gondolják az emberek, hogy ez így rendjén van? Hogy megfogja a frissen vásárolt holmiját, kiveszi a díszcsomagolásból és levágja a földre? Aki arra jár, az pedig úgy érzi, hogy beszállhat a városi jenga bajnokságba és építi a tornyot tovább? Tényleg normális ez a világ egyik legromantikusabb és legnépszerűbb városában (nem tudok beilleszteni irodalmi jegyzéket, hogy valóban így van-e, de gyanítom) Annak is a közepén? Ez az utca ugyanis Párizs 8. kerületének az egyik legforgalmasabb részén, a Boulevard Haussmann melleti utcán terül el, ami nagyjából 3 perc sétára van a Galeries Lafayette áruháztól és az Operától. Rengeteg ember jön-megy itt nap mint nap és ez a sok szemét itt hever a földön és látszólag senkit nem zavar.  Átlépik.

Ahogy álltam ott az esőben, nagyon sok mindent eszembe jutott. Az utóbbi hetekben több anyagba is belefutottam a neten, ami a globális felmelegedésről szólt. Az egyik ismerősöm most jött haza az északi sarkról és elmesélte, hogy nem tudtak jégfalat mászni, mert olvad az egész. (és poénosan hozzátette, hogy „De tudod, nincs globális fölmelegedés… csak sajnos az időjárásnak felejtettek el erről szólni”) A svéd Greta Thunberg pedig, aki alig 16 éves és olyan szónoklatokat tart (akár áll mögötte egy biztató felnőtt, akár nem) hogy az ember beleborzong. A svédekről szóló cikk, akik annyira figyelnek a környezetükre, hogy a szemetük 99 százalékát újrahasznosítják, egyszerűen példaértékű. Akármerre nézek, minden nap van már valami a témában, ami arról szól, hogy „Emberek, ébredjünk már fel!” Ha szép lassan nem változtatunk, nem lesz mit megváltoztatni, mert kiszorít minket a saját bolygónk. Elhalmozzuk szeméttel és nem fog rajta megteremni a világon semmi. Nem fogunk tudni halat enni, mert nem lesz egy tiszta rész, amiből ki lehet őket mérgezés-mentesen fogni. És lehet azt mondani, hogy „Ó, hol van még ez…” de ha egy ilyen m2-t látok egy olyan városban, mint Párizs?! Ami ma is a világ egyik vezető gazdasági és kulturális központja, aminek befolyása a politikára, a szórakoztatóiparra, az OKTATÁSRA, a tudományra és a művészetekre a világ négy legjelentősebb városa közé emelte? Az egyik legnépszerűbb uticél a túristák körében. (Wikipédia) Miről beszélünk? És  ahogy ott álltam bevillant a Lafayette áruház. A múltkori itt jártamkor beugrottam egy kicsit. Tele volt különböző országokból érkező vásárlókkal, akik sorba álltak a végigkordonozott kirakatok előtt és a biztonsági őrök úgy engedték be őket a legdrágább üzletekbe, egyessével, mintha valami előkelő VIP buli lenne odabent. Ezek az emberek meg csak vártak és vártak. Egy olyan üzlet előtt, ahol alsó hangon ezer euró egy darab rongy is. És ez egy szimpla szerda volt! Megdöbbentem. Világ életemben a kereskedelmi szektorban dolgoztam, de a fogyasztói társadalom sosem volt rám ekkora hatással. Sosem a márkát néztem, hanem a terméket. Sosem az árát, hanem minőséget. Az anyagokat, az összehatást és azt, hogy illik-e a már meglévő ruháimhoz és nem lesz-e egy újabb felesleges vacak a szekrényben. Egyetlen ruhámat sem vettem meg azért, mert hatalmas betűkkel villogott rajta egy márkajelzés. Talán még gyerekkoromban, de azt hiszem, hogy ezeket a fiatalkori botlásokat bárkinek elnézhetőek.

Elmélkedésem közepette megérkezett a német kollégám is. Elment a szeméthalom mellett, majd megállt, és megrökönyödve rám nézett. „Ez mi? Ez komoly?” Fintorra húztam a számat. Ő is lefényképezte. Talán ezért, hogy meg legyen örökítve, mint elrettentő példa. Aztán még kb 30 percig csak erről beszéltünk.

Szóval bár a TITOK című könyv elolvasása után inkább azt szeretem összeszedni, hogy mit tegyünk, ahelyett ,hogy mit NE és arra felhívni mások figyelmét, hogy mi a szépség ebben az igazi kisnagyvilágban, és nem arra, hogy mi csúnya, de időnként erre is kell… Mert ha nem figyelünk, egy idő után nem lesz szépség, mert mindent be fog takarni a szeméthalom.

Tehát ha egyetlen dolgot tehetsz ez után minden egyes nap, az az legyen az, hogy az utcán minden esetben kerülöd a szemetelést, és akár egy cigi csikkel is, de elmész egy nyomorult kukáig! Mert ha már nincs is 99%-os szemétégető rendszerünk és nem lehetünk mind aktivisták, legalább figyeljünk oda az apróságokra. És ha úgy érzed, hogy eddig sem szemeteltél és ez után sem fogsz, akkor olvasgass egy kicsit a neten és próbálj meg önkénteskedni. Vagy egyszerűen csak kerüld a boltban a felesleges szatyorvásárlást. Ezer féle tipp van a neten, hogy mivel tudsz egy picit tudatosabban élni.

A legtöbb ember mindig azt hiszi, hogy „Na pont az én hozzáállásommal változik majd meg a világ?” Majd úgy érzi, hogy Ő egy kisember, és inkább nem tesz semmit. Holott ez nem így van. Sok kisemberből áll ez a világ. És ha mindenki csak a saját területén odafigyelne ezekre az apróságokra, akkor hatalmas változást érnénk el.