A hétvégén túlestem a karácsonytalanításon. Fájó pont minden évben, mert imádom ezt a ünnepet. Ráadásul idén először volt saját fánk (nem csak a szülőknél, hanem itthon is, amit a párommal díszítettünk fel együtt), így még inkább szívszaggató volt leszedegetni. De a kötelesség az kötelesség, és a január 7-ei vízkereszt is egy fix dátum. És úgy voltam vele, hogy előbb utóbb egyébként is túl kell ezen esni, szóval had szóljon. Így pénteken este – mielőtt az én egyetlenem megérkezett volna hozzám, a szokásos porszívózás, ágyneműhúzás, mosogatás, mosás mellé beillesztettem egy komplett fa-eltávolítási műveletet is. Az elméletben brilliánsan megtervezett manőver a gyakorlatban csúnyán csődöt mondott. Azzal ugyanis nem számoltam, hogy mire eljutottam a kipaterolás gondolatáig, a fa már kellően ramaty állapotban volt. Valószínűleg nem volt kedvére való a lakásban uralkodó sztenderd 24 fok. Voltak is erre vonatkozó vészjósló jelek (éjszaka ágsuhanás szerű neszek, aláhullott karácsonyfadíszek halmaza a fa alatt, egy-két tök csupasz ág, ami néhány napja még egy merő tűlevél volt) Nem nehéz kitalálni, a halál oka: a kiszáradás volt. Szegény fácskám nem igazán bírta ezt a száraz, meleg levegőt, úgyhogy az egyiptomi múmiákat is megirigylő tempóban indult szikkadásnak. És ahogy nagy lendülettel pénteken hozzáértem, hogy lecsomagoljam róla a díszítést, atomjaira esett szét. A tűlevelek olyan sebességgel koppantak a padlón, mint egy csapat kamikáze ejtőernyős. Három másodperc múlva szegény fa úgy nézett ki, hogy a Grincsvold család árverésen licitált volna érte a következő filmjükhöz. Én egy darabig csak néztem ezt az robbanást, aztán megpróbáltam összesöpörni a parkettáról a 10 cm vastag tűlevél réteget. Mire eljutottam csóri fával a földszinti konténerig, max 10  levélke, ha maradt rajta. Az, hogy milyen állapotok maradtak a lakásban, mire sikerült az ajtón túlra juttatnom, nem is ecsetelem… Valószínűleg még hetekig elő fognak kerülni zuhanyzásnál egy-egy kósza darabok, mert a zoknim szárától a poháron át mindenhonnan tűleveleket halásztam elő az akció utáni este. Miközben ezzel szórakoztam, azon gondolkoztam, hogy vajon a feng shui szempontjából mekkora védséget követünk el, ha nem takarítjuk fel apró gonddal a megmaradt darabokat? Egy szúrós növény jelenléte is elintézni az emberi kapcsolatokat, hát még ha a hálószoba padlójába beékelődik egy-két „szálka”. Lehet, hogy az újévi cívódásunkat már ennek a számlájára írhatom? Ajjaj… asszem nagyítóval fogom átnézni a lakást, hogy elkerüljem a továbbiakat... Szóval mire az én Drágám megérkezett péntek este már híre hamva sem volt a karácsonynak. A szaloncukrok maradékát tettem csak ki a fa alól az asztalra. (El is kezdte csócsálgatni.) Hogy túléljük az ünnep eltávolítása utáni űrt és következő 12 hónapot a következő ünnepig - szombaton igazi téli programot iktattunk be. Ha a hó nem jön hozzánk, hát mi elmegyünk a hóhoz Így hát szombat hajnalban nekiindultunk Donovalynak. A fiúk snowboardoztak egyet, mi pedig két teázással és véget nem érő női csevejjel egybekötött friss levegős sétát iktattunk be az egyik barátnőmmel időtöltés gyanánt. Igazi szőke libákként ebben az UGG szerű csizmában indultunk útnak. Az impregnáló spray vagy egy merő átverés, vagy mi nem tudjuk normálisan használni, mert nagyjából 30 perces séta után totál átázott mindenünk. Akár mezítláb is taposhattuk volna a havat, annyira vizes volt a lábunk. A drága barátnőmnek felvetettem, hogy talán keresnünk kellene egy kézszárítót, hátha segít a csizmákon…Ő erre hosszan rám nézett és megkérdte, hogy „de hogy fogjuk olyan magasra emelni a lábunkat?” Ennél a pontnál kértem meg, hogy adja vissza a doktoriját.

A mosdóban elöltött fél órát nem is ecsetelem, mert zoknit és csizmát szárítani egy olyan toaletten, ahol mások vagy sícsizmában, vagy méregdrága hótaposóban közlekednek, …szánalom.hu kezdőoldal. Pusztultunk a röhögéstől. Úgyhogy vizes csizma ide vagy oda: így is csodás napunk volt. Éljen a tél! És az igazi klasszikus téli havas programok :)