Már egy jó ideje figyelem az „Instacelebek” és „Youtuberek” életét. Vagy hívjuk őket influencereknek, vloggereknek mert véletlenül sem szeretnék degradáló jelzőt használni. Nem szándékosan, egyszerűen csak eljutnak hozzám a történetiek. Vagy megmutatja valaki, vagy a sajtó kapja fel, vagy szimplán csak feldobja kereső. És olyan is előfordult, hogy egy-egy eseményen ott álltak előttem és két értelmes szót sem tudtak elmondani arról, hogy kik is Ők, mitől influencerek és mit tesznek azért, hogy ezt a címet kiérdemelték.

Nem, egyszerűen nem tudok felettük napirendre térni. De az, hogy én mit gondolok, az igazából teljesen mindegy. Mert hát ki vagyok én. Egy felnőtt ember, aki képes eldönteni, hogy kivel foglalkozik és kivel nem. Én igen, de ott vannak a gyerekek. Akiket akármennyire óv is a szülő, egyszer csak megkaparintanak egy okostelefont, vagy belenéznek a számítógépbe, böngésznek egy kicsit és rájuk bukkannak. Aztán azt hiszik, hogy Tőlük kell tanulni. Hogy így működik az élet, és ha nem ilyen, akkor az rossz. Akkor biztos, hogy tévúton járnak. A 9 éves keresztfiamnak már saját youtube csatornája van, ahol azt mutatja meg, hogy hogyan játszik a videójátékkal. Nyilván nem Ő az egyetlen, de ahogy mások is, Ő is egy trendet követ. Számomra ez ijesztő. Pedig nem vagyok 90 éves. Nem vagyok egy másik civilizáció gyermeke, ahol még internet sem létezett. A mai korban születettem és úgy vélem, hogy nagyon is követem az aktuális divatot. De még ennek ellenére is megrémít, ha azt látom, hogy milyen „hatalmat” kap a kezébe az, aki arra nem feltétlen érdemes. Mert számomra ezek az emberek nem többek, mint végtelenül unatkozó, sebzett és mindezen tulajdonságaikat flegma köntösbe bújtatott kamaszok, vagy felnőni  és dolgozni nem akaró, esetleg meg nem értett, el nem ismert felnőttek. Szemlélem őket és próbálom megérteni, hogy vajon mi lehet a lelki háttere, hogy néhányuk úgy kommunikál, ahogy. Vagy egyáltalán mi a miértje annak, hogy egyáltalán kommunikálnak. Mi volt az előzmény, hol volt az a pont, ahol úgy érezték, hogy nekik ezeket fel kell tölteniük az instagram/youtube oldalukra és meg kell mutatniuk a nagyvilágnak. Hogy mindenki láthassa, hogy Ők milyen szemüvegen át nézik az életet. Mit gondolnak, hogyan és miként élnek.

Természetesen nem azokról beszélek, akik világ életükben a sajtóban dolgoztok. Nem az újságírókból, filmkritikusokból, TVs múlttal rendelkező influencerekre gondolok, akiknek már tényleg van valami a hátizsákjukban. Hanem azokra, akiknek nem tudnád összefoglalni 100 fotója láttán sem, hogy mégis mi a túrót képviselnek azon túl, hogy Ők szakmájukat tekintve hivatalosan is influencerek.  Ezekről beszélek.  Akiknek még a nevét sem hallottad soha életedben. Se Te, se más. Akiknek a fotója láttán halvány lövésed sincs, hogy mégis hogy lehet több száz ezer követőjük és miért fizetnek nekik a cégek több száz ezer forintot egy posztért. Merthogy erről szól ez az iparág. Ha sok követőd van, a cégek megvesznek reklámfelületnek. Amivel szintén nincs baj, a világ változik, nem kell örökké szórólapozni és megállítótáblára irkálni marketing címszóval… De hát miért pont ők? Miért pont Ők a világháló nagyemberei? Merthát ezek az emberek nem feltalálók. Nem Nobel-díjasok. Nem kimondottan agytrösztök. Legtöbbjük nem tett le a világon semmit sem az asztalra. Egyszerűen csak lézengenek a világhálón és próbálnak beállítani egy életet valami olyannak, ami nem is igazi.

De még ennél is rosszabb, ha olyanok kapnak hangot, akiknek még ennyi ösztönös jó- és szépérzékük sincs. Akik szimplán csak ott voltak egy fesztiválon, ahol csúnyán berúgva (vagy még rosszabb…) egy kisgatyában rázták magukat és valaki poénból felnyomta őket a netre. Mondjuk ezt legalább azért értem meg, mert az iskolában is mindig kellett valaki, akin röhögni lehet. Gyanítom, hogy ezek a típusú influencerek ugyanezen a pszhichológia elven működnek és nem az „eszükért” követik őket az emberek. Sokkal inkább egy jó poénért. (Vagy legalábbis bízom benne.)

Nade mindegy is, hiszen mindenkinek egyéni joga, hogy mivel tölti meg az instagramját, vagy éppen milyen dologról számol be a youtube oldalán. Az biztos, hogy a feltöltött szebbnél szebb képeket és vicces videókat kétségtelenül jó nézni, hiszen olyan, mintha befizetnénk egy online tárlatvezetésre. Egy kattintással kiválaszthatjuk az érdeklődi kört (hashtag) és pakk. Máris zúdul a kép és video áradat. Ha célirányos egyedeket választunk, akkor azonnal létrejöhet a bizalom köre. Influencerünk ontja a tapasztalatokat és a bölcsességeket, aztán vagy elhisszük, vagy nem. A magukat beauty influencereknek mondott hölgyek(urak?) esetén például esélyünk lesz megtudni a legújabb termék-tesztek eredményét, és azt is, hogy melyik a 2019-es év legdögösebb szemfestéke. (már ha nem reklám, ugye – és egy ténylegesen valós teszt eredménye - ha ott van a #szponzorálttartalom, akkor osszuk el néhánnyal az ott leírtakat) De még sorolhatnám, hogy hány különböző típusú véleményvezér közül lehet választani. Elég csak beütnünk a google-ba és máris ki fogja dobni a legmenőbbeket (értsd: legtöbb követővel rendelkezők, vagy legtöbb kép-like-ot kapó személyek) Egy antropológiai kutatásnak bővebb beillik, mire a végére érünk, úgyhogy hajrá! Sőt, ha ügyesek vagyunk, akkor olyanokat is fogunk találni, akik tényleg értékes tartalmakat töltenek fel és esetleg az érdeklődési körünknek megfelelő témákról posztolnak. (Megígérem, hogy ezeket is összegyűjtöm egy külön cikkben, mivel a google-ban keresgélve sajnos nem találtam meglévő anyagokat erről)

Arra azért vigyázzunk, hogy a gyermekek kezétől lehetőség szerint tartsuk távol ezt a világot, amíg csak lehet. Mert jobb elkerülni még az esélyét is, hogy a világra nyitott és kellően lelkes csemeténk létrehozzon egy @kovácsékgyerekevagyok nevű oldalt és élőben közvetítse rajta a családi életet….