Karácsony = még ki sem nyitottad a szemedet, de már enni kell.

Tegnap késő délután rávettem magam, hogy lemenjek a szomszéd fittness terembe. Úgy éreztem, hogy a hasam már olyan állapotokat öltött az előző napokban elfogyasztott töltött káposzta, zserbó, halászlé (és persze tengernyi más nyalánkság) mennyisége után, hogy akár terhes tornára is mehettem volna, senkinek nem tűnt volna fel, hogy kívülálló vagyok. Szóval erőt vettem magamon és pár órával később, néhány km-nyi futás, biciklizés és egy kiadós szanua után újjászületve ballagtam haza. Miután beléptem az ajtón két percig tétován ácsorogtam a nappaliban a sporttáskámmal, hogy na most akkor merre is menjek. A fürdőszoba felé, hogy villámgyorsan a mosógépbe tegyek mindent, vagy a korgó gyomrom szavát kövessem. Rövid hezitálás után úgy döntöttem, hogy túl hosszú az út fürdőszobáig, így hát első körben betámadtam a hűtőt és gyorsan elpusztítottam egy Mirinda szeletet, hogy erőt gyűjtsek a fürdőig. (Anyukám szerint ez „szinte” cukor és gluténmentes süti…a  valóságban azonban csak egy fokkal jobb, mint a társai) DE: Bűnözés ide vagy oda,  azonnal jobb lett a közérzetem.

A Karácsony a legtöbb családnál egyet jelent a végetnemérő evéssel. Nálunk ez már – már hagyomány, de mégis az egész család visszatérően szenved tőle. Kivéve Anyukámat. A főkolompost. Ő ugyanis imád minket etetni, sportot űz belőle. Ha hazalátogatok, 10 percenként kérdezi meg, hogy nem vagyok-e éhes. Én tíz percenként válaszolok, hogy nem. Aztán egy idő után elfáradok és engedek… majd három nap után úgy érkezem vissza a fővárosba, mint egy kis mangalica. Vagy, ahogy a párom mondaná, mint azok a picike tacskók, akik a földön húzzák a hasukat.

Szóval ma 27-e van, és én még a munkahelyemen is szünet nélkül arra gondolok, hogy mikor lesz már ebéd. De hát ez normális, nem? Hiszen az ember élete folyamatosan az ételek körül kering:

-          Ha boldogok vagyunk, eszünk

-          Ha szomorúak vagyunk is eszünk, (a nők édességet, a férfiak pedig leginkább isznak, de mivel a sör is búzából van, így sorolhatjuk nyugodtan az ételek közé)

-          Ha családi összejövetel van, az is többnyire evéssel kezdődik (vagy zárul)

-          Egy randevún vacsorával nyűgözi le a hölgy az urat – az úr a hölgyet (attól függően, hogy épp hányadik találkozásnál is járnak)

-          Ha valaki betegeskedik, a család azonnal megjelenik a gyógyító ételekkel (húsleves és társai)

-          Ha az ember másnapos, szintén az evés segít (és persze a sör, amit fentebb már megokfejtettünk, hogy inkább az ételekhez sorolandó)

-          A munkahelyen az ebéd, mint tevékenység egyenlő a „fellélegző idővel” (mint nálam most, már alig várom, hogy elmehessek ebédelni)

-          Az újszülötteknek egy éves korukig erről szól az egész napjuk. (és persze az Anyukáké is)

-          És felnőttként sincs ez másként, hiszen igazából az ember napjának a java részét ezt teszi ki, hogy mit egyen, mit főzzön, hol egyen és kivel tegye azt

Így hát nem is csoda, hogy a szeretet ünnepén teljesen kimaxoljuk ezt az élvezeti faktort és addig eszünk, amíg csak bírunk. Sőt, még annál is tovább.

Lehet, hogy én sem problémázom ezen tovább, hanem engedek a csokiautomata csábításának. A plusz kilókat pedig az ünnep számlájára írom. Aztán majd az újévi fogadalmakkal az új testet is felírom a listára.

(istenem, minek is néztem meg annyiszor a Bridget Jonest)

További kellemes Ünnepeket Nektek J