10 probléma, amit a nagymamám nem is értene

Olykor úgy érzem, túl sokat stresszelek. Talán időnként olyan dolgokon is kiakadok, amelyek voltaképp nem is olyan eget rengető problémák. Különösen akkor érzek így, mikor meglátogatom vidéken élő, tőlem két generációval idősebb rokonaimat, akik köszönik szépen jól vannak. És ráadásul úgy is néznek ki. Elképesztően és érthetetlenül nyugodtak. Na de mitől?! Nem létezik, hogy ennyit jelentsen 30 km. Vagy talán az a két generációnyi korkülönbség lenne az oka? Netán egy másfajta világnézet???

Miközben ezen tűnődtem, sorra vettem az én problémáimat, hogy jobban szemügyre vegyem őket. Na, nem az összeset­ - pff, azt még végig gondolni is igen fárasztó lenne -­, csak azt a néhányat, amely a múlt hétről elsőre eszembe jutott, és elképzeltem, hogyan is reagálna ezekre az én drága nagymamám.

  1. A férjem már megint nem tett oregánót a bolognai mártásba! Pedig tudhatná, hogy én úgy szeretem. (Hány éve is főz már rám?)
  2. A gyerekek összevesztek azon, hogy melyik mesecsatornát nézzék. Ez mostanában gyakran előfordul. Az a baj, hogy Márk (5) még a Minimaxot nézné, Levi (9) meg a Cartoon Networköt. Nehéz igazságot tenni köztük.
  3. Ma reggel is pirosat kaptam. Ezért 5 perc helyett 7 alatt értem be a munkahelyemre. És persze megint elkéstem. Miért kell olyan hosszasan pirosnak lennie???
  4. Kiderült, hogy a hozzánk legközelebb lévő bankautomata átmenetileg nem üzemel. Leszerelték. Hogyhogy én erről nem értesültem??!! Erről bezzeg nem küldött senki SMS-t. Micsoda tájékoztatás ez, kérem szépen! Ezért kénytelen voltam még 5 percet gyalogolni a következő automatáig. Mindezt reggel. Had ne mondjam, hogy elkéstem.
  5. Reggel tudtam meg, hogy másnapra minden ovisnak egy fürt szőlőt kell vinnie az oviba. Az pont nincs otthon. Nagyszerű! Most mehetek a boltba (az 5 éves fiammal). Fél óra az életemből.  Állítólag kitették az óvodában az üzenőfalra, de hát ki nézi azt… Miért nem írták ki inkább az ovis Facebook csoportba. Arról egyből kapok értesítést.
  6. Megkértem a férjemet, hogy vegyen nekem bőrradírt. Még azt is megmutattam neki, milyen márkájút. Erre sima bőrradír helyett bőrradírozó arclemosó gélt vett. Értem én, hogy ez is ugyanolyan márkájú, meg mindkettő sárgabarackos, de hát a kettő teljesen más. Nem is értem, neki ez miért nem tűnt föl.
  7. A mobilszolgáltatóm értesítést küldött arról, hogy a havi mobilnet keretemből kevesebb, mint 20% maradt. Ez hogy történhetett?! Hisz alig használom a mobilnetet. Szinte mindenhol van WiFi. Áh, megvan! A múltkor amikor Márkusz elkísért a fodrászhoz végig YouTube-ozott. Igaz, így legalább szépen elvolt, és nem csinált kárt. Hm. Fogós kérdés. Vajon engedjem neki, hogy használja a telefonom, ha legközelebb is magammal kell vinnem?
  8. Majdnem elkéstem reggel a körmöstől. De nem tehetek róla. A telefonomban lévő Tervező appba írtam be az időpontot, a Google Naptár, amit a benti gépemen nézek egész nap, meg valamiért nem szinkronizált. Így még értesítést sem kaptam arról, hogy mennem kell. Még jó, hogy valamiért belepillantottam a Tervezőbe, és kiszúrtam.
  9. Küldtem egy üzenetet Messengeren az egyik ismerősömnek, és nem is válaszolt. Csak két óra elteltével. Én meg vártam a válaszát. Úgy felhúztam magam ezen… Mégis hol járt eddig? Egy másik bolygón?! Aztán kiderült, hogy csak elaludt. Beteg. Én ébresztettem föl a számon kérő üzenetemmel. Upsz. 
  10. Venni akartam islert a cukrászdában, de nem volt cukormentes. Voltak még paleo sütik, meg laktózmentesek, de egyik sem volt kedvemre való. Amúgy is direkt azért mentem oda, mert ott málnalekvár van a csokis islerben, nem az a snassz barack. Végül nem vettem semmit. Csak egy mély levegőt, ahogy kiléptem a cukrászda ajtaján.  :-) 

Azt hiszem, szegény, megboldogult, második világháborút megért nagymamám, ezt mind nem értené. Lehet, hogy csak én gondolom, hogy ezek komoly problémák? Lehet, nem is igazi problémák. Ki tudja…

alex-harvey-34864.jpg

 Photo by Alex Harvey on Unsplash